Gulácsi Péter, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős RB Leipzig magyar válogatott kapusa azt mondta, jól halad Orbán Willi rehabilitációja. A magyar válogatott védő egy novemberi Német Kupa-mérkőzésen sérült meg, ami után aztán meg is kellett műteni.
Gulácsit a BL nyolcaddöntői miatt kérdezték a csapattársa felől, a magyar kapus szerint februárig nem nagyon tud majd pályára lépni Orbán.
Talán januárban, február környékén már a csapattal tud készülni
– idézi az MTI a válogatott kapusát, aki hozzátette, ha tényleg így lenne, a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőjére már biztos csúcsformába tudna kerülni.
A Bajnokok Ligájában egyébként angol, vagy spanyol ellenfélnek örülne Gulácsi és kiemelte, hogy nagy segítség lesz, hogy a visszavágón játszhatnak majd hazai pályán a nyolcaddöntőben. Mint elmondta, bárkit is kapnak majd, szeretnének meglepetést okozni.
Kiemelt kép: Maja Hitij/Bongarts/Getty Images