Nemzetközi foci

Nápolyban érdekesen alakult az edzőváltás

Gennaro Gattuso lett a Napoli új edzője, miután az olasz klub a keddi, Genk ellen 4-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzés után menesztette Carlo Ancelottit.

Ancelottit tavaly májusban nevezték ki a Napoli vezetőedzőjének, a klub három évre szóló szerződést kötött vele.

A csapat szereplése azonban csalódást okozott a 2019-20-as bajnoki idényben: 15 fordulóban mindössze 21 pontot szerzett, amellyel jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán, 17 pontos hátrányban az éllovas Inter mögött.

Hiába a BL-továbbjutás, a Napoli kirúgta Ancelottit
Utódja egykori milanos játékosa lehet.

„Bár már kedd este beszélni akartam Ancelottival, végül szerda reggel sikerült. Ezek a napok nem voltak könnyűek, tudtam, hogy tisztáznom kell vele a dolgokat, és el kell magyaráznom a döntésem” – mondta Gattuso, aki korábban játékosként nyolc évet dolgozott elődjével az AC Milannal.

Ancelottival nőttem fel, sok sikerült volt együtt. Amikor hat éve elkezdtem az edzői munkát, és nehézségeim adódtak, akkor is felhívtam. Mindig elérhető és kedves volt. Ezúttal sem csalódtam benne. Elmondta, hogyan lehetne javítani a csapaton, ismét bebizonyította, milyen nagyszerű ember

– mondta Gattuso.

A szakember azt kérte, ne hasonlítsák össze elődjével, aki mindent megnyert már pályafutása során, ő pedig egy fiatal edző, akinek még sokat kell felmutatnia.

Arra a kérdésre, hogy milyen hosszú időre írt alá, csak nevetett. „Ez nem számít, akár hat hónapom van, akár több, a munkánk az eredményektől függ. Ha az elnök mindössze hat hónapot felajánlott volna fel nekem, akkor is elvállaltam volna, mert ez óriási lehetőség” – tette hozzá.

Kiemelt fotó: AFP

Olvasói sztorik