Nemzetközi foci

Rebrov elmondta, mi kell a Fradinak a továbbjutáshoz

Az ukrán szakember nem hisz az esélyesség fogalmában, mert minden találkozó 0-0-ról indul.

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint nagyon fontos lesz, hogy a Ferencváros a győzelmi kényszer ellenére megtalálja a megfelelő egyensúlyt a védekezés és a támadás között a Ludogorec elleni, csütörtöki Európa Liga-mérkőzésen.

Ebben a kiélezett helyzetben mindkét félnek mentálisan és csapatként is helyt kell állnia

– jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az ukrán szakember, aki kifejtette, nem igazán hisz az esélyesség fogalmában, mert minden találkozó 0-0-ról indul. Példaként hozta fel, hogy nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében is a Ludogorecet tartották esélyesebbnek, mégis a Ferencváros lépett tovább.

Történelmi továbbjutásra készül a Ferencváros
A Ludogorec július óta 31 találkozón mindössze kétszer maradt alul.

Rebrov arról is beszélt, hogy legtöbb futballistájának mostanáig nem volt ilyen tapasztalata, hogy három hónapon át heti két meccset kell játszania, ennek ellenére még mindig versenyben vannak a továbbjutásért, a bajnokságban pedig élen zárják az őszi szezont.

Ugyanakkor leszögezte, mindent el kell felejteni és ezúttal csak a soron következő meccsre kell koncentrálni, mert van egy céljuk, amit el szeretnének érni, ha már eljutottak ennek a lehetőségnek a kapujába.

Nem túl jó, hogy eddig egyetlen magyar csapat sem élte túl a csoportkört. De nem szeretnék nyomást helyezni a játékosokra, ennek megfelelően azt mondtam nekik, hogy ezt ne nyomásként éljék meg, hanem motivációként, hogy történelmet írhatnak

– mondta Rebrov. A hideg, esős időjárás a gyors futballnak kedvez, de a játékosok nem az időjárási körülményekkel foglalkoznak – tette hozzá.

A magyar bajnok brazil légiósa, Isael szintén azt emelte ki, hogy nagy lehetőség előtt állnak azzal, hogy a kieséses szakaszba juthatnak. Ilyen összecsapáson nem kell plusz motiváció, mert aki nem várja az ilyen meccset, akit nem dob fel ez a tét, az nem is szeret futballozni – jelentette ki.

Mindkét csapaton nyomás van a továbbjutás miatt

– válaszolt a támadó arra a felvetésre, hogy a Ferencvároson van nagyobb teher azzal, hogy a döntetlen a Ludogorecnek kedvez. Isael szerint el kell felejteni a két csapat előző három találkozóját, mivel már csak a tét miatt is teljesen más 90 perc vár az együttesekre. Úgy vélte, érdekessé teszi a párharcot, hogy az ellenfelek mostanra jól kiismerték egymást.

Mindig azért dolgozom, hogy a csapatot segítsem, ez holnap sem lesz másként

– jelentette ki Isael, arra reagálva, hogy akár egyetlen egyéni villanás is eldöntheti a mérkőzést és a továbbjutást.

A négyesből már csoportelsőként a 32 közé lépett a spanyol Espanyol, a másik továbbjutó helyért küzd meg egymással a magyar és a bolgár bajnok Razgradban csütörtökön, közép-európai idő szerint 21 órától. A Ferencváros csak győzelemmel folytathatja szereplését tavasszal – erre magyar csapat legutóbb 16 éve volt képes, akkor a Debreceni VSC az UEFA Kupa harmadik fordulójáig jutott.

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik