Nemzetközi foci bajnokok ligája

Őrült meccsen, csodagólt lőve ejtette ki a BL-ből Szoboszlaiékat a Pool

A címvédő Liverpool 2-0-ra nyerni tudott a Salzburg otthonában, így megnyerte az E csoportot és továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe – a magyar válogatott Szoboszlai Dominik kezdőként 89 percet játszott az osztrák bajnoknál. A Napoli lett a csoportmásodik, a salzburgiak az Európa Ligában folytatják.

A BL-szezon egyik, ha nem a legjobb mérkőzése volt a Liverpool-Salzburg még október elején, amit a címvédő végül 4-3-ra nyert meg. Az E csoport hatodik, záró fordulójában az osztrák bajnok otthonában találkozott a két csapat, és mivel még mindkét félnek esélye volt a továbbjutásra, így hasonló őrületre számíthattunk.

Amit meg is kaptunk

A Szoboszlaival a kezdőben felálló salzburgiak már az első másodpercekben támadást akartak vezetni, de résen volt a liverpooli védelem. Az első nagy védést Stankovicnak kellett bemutatnia a 4. percben, majd nem sokkal később Allison mutatott be két nagy bravúrt pillanatok alatt, igaz, az első lövéshez kellett Henderson is, akinek a leszorított kezéhez is hozzáért a labda. A tempó a továbbiakban is óriási volt, a Pool pedig a szünet előtt ismét nagy lehetőséget hagyott ki.

Szoboszlai Dominik kezdett a címvédő ellen. Fotó: Michael Molzar/SEPA.Media /Getty Images

A második félidő legelején szép akciót vitt végig a Salzburg, de Lovrenben elakadt a labda – a kezében, de a játékvezető továbbot intett. Az ellenakcióból a liverpooliak szereztek majdnem vezetést, de Szalah ziccerben a kapu fölé lőtt. Az egyiptominak az 50. percben is volt egy nagy lehetősége, majdnem kicselezte a kapust is, de Stankovic hárítani tudott, majd szinte azonnal Haaland előtt adódott lehetőség, de a kapu mellé lőtt.

Még mindig csak az 56. percben járt a mérkőzés, amikor Mané verte meg a bal szélen a védőjét, a hazai kapus rossz ütemben mozdult ki, a szenegáli támadó beadását így Keita fejelte az üresen maradt kapuba.

Rögtön meg is duplázta az előnyét a Liverpool, némi zavar támadt a salzburgi védelemben, Stankovic pedig ismét borzalmasan jött ki. Szalah kiszorított helyzetből, már-már lehetetlen szögből lőtt kapura, de a labdája pont befért a hosszú alsó sarokba – parádés gól volt jobbal, a gyengébbik lábával.

Padlóra küldte a 100 másodperc különbséggel bekapott két gól a Salzburgot, miközben a Liverpoolnak még akadt pár helyzete a meccs végéig, ezek azonban sorra kimaradtak. Az osztrák csapat kétszer is megizzasztotta a címvédőt, azonban pontot egyszer sem tudott szerezni, így végül a csoport harmadik helyén zárt és az Európa Ligában folytatja. Szoboszlai 89 percet töltött a pályán a visszavágón.

Ez volt egyébként az első csoportmeccs, amelyen Haaland, a salzburgiak csodacsatára nem szerzett gólt. A korábbi öt mérkőzésen nyolcszor volt eredményes.

A csoport másik továbbjutója a Napoli lesz, amely ugyan elég komoly gondokkal küzd a szezon első felében, de a Genket simán legyőzte. A belgák 17 éves kapusa már a meccse elején nagyot hibázott, amiatt került előnybe már a 3. percben az olasz csapat.

Ekkora kapusbakit nagyon ritkán látni a Bajnokok Ligájában
Már a harmadik percben vezetést szerzett a Napoli.

Bajnokok Ligája, 6. forduló, E csoport

Salzburg (osztrák) – Liverpool (angol) 0-2 (0-0)
Gólszerző: Keita (57.), Szalah (58.)

 

Napoli (olasz) – Genk (belga) 4-0 (3-0)
Gólszerző: Milik (3., 26., 38. – 11-esből), Mertzens (74. – 11-esből)

 

A csoport végeredménye: 1. FC Liverpool 13 pont, 2. Napoli 12, 3. Salzburg 7, 4. Genk 1

Kiemelt kép: Michael Regan/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik