Nemzetközi foci

Ronaldo állítólag már megbánta, hogy a Juventushoz igazolt

2018 nyarán Cristiano Ronaldo rendesen meglepte a futballvilágot, amikor a sorozatban három Bajnokok Ligáját nyerő Real Madridot otthagyta és a Juventusba igazolt. A portugál támadó azt mondta, az új kihívás inspirálta, de aztán kiderült, hogy megharagudott a spanyol klub elnökére, Florentino Pérezre, hogy nem emelt a fizetésén, és hogy a Real nem állt ki mellette az adócsalási ügyében.

Egyes hírek szerint 18 hónappal később Ronaldo már megbánta, hogy váltott.

Bár a Juventussal bajnoki címet és olasz Szuperkupát nyert, miközben őt választották a szezon legjobb játékosának, csakhogy a BL-ben mindössze negyeddöntőig jutott a csapattal, amely ebben a szezonban, már Maurizio Sarri irányításával látványosan szenved játékban és az utóbbi időszakban az eredmények sem jönnek. A támadónak sem úgy megy, ahogy azt megszokhattuk tőle, 17 mérkőzésen nyolc gólja és két gólpassza van.

A spanyol ABC cikke szerint Ronaldót az is zavarja, hogy az elmúlt két alkalommal nem az övé lett az Aranylabda, és egyre inkább úgy véli, hogy ha maradt volna Madridban, akkor mindkettőt megkapta volna – Luka Modric, majd Lionel Messi vihette haza a díjat, az argentin már hatnál jár, ami rekord. A lap azt is írja, hogy a portugál már a korábbi csapattársainak is elpanaszolta, hogy megbánta az akkori döntését.

A cikk azzal a megállapítással zárult, hogy már Cristiano Ronaldo is tudja, hogy az eszére és nem a szívére kellett volna hallgatnia.

Kiemelt kép: Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik