Nemzetközi foci

David Villa utolsó meccsén sem maradt gól nélkül

David Villa november közepén jelentette be, hogy az idény végén felhagy a profi futballal, és a spanyolok világ- és Európa-bajnok csatára a japán bajnokság záró fordulójában, a Vissel Kobe-Júbilo Iwata meccsen búcsúzott.

A németek világbajnoka, Lukas Podolski mesterhármast szerzett a hazaiaknál, mégis mindenki Villáról beszélt, aki tizenegyesből szerzett gólt utolsó mérkőzésén, majd három gyermekével és feleségével ünnepelt.

A 38 éves Villa 28 meccsen 13 gólt szerzett ebben az idényben, csapata pedig a 4-1-es győzelemmel a 8. helyen zárt a bajnokságban.

Villa a Sporting Gijónban kezdte a pályafutását, aztán a Zaragoza következett, majd a Valencia, utóbbi két csapattal egyaránt megnyerte a spanyol Király-kupát.

A Valenciában szórta a gólokat, viszont nagy trófeákra nem nagyon volt esélye, így érthető döntés volt a részéről, hogy 2010 nyarán engedett a Barcelona csábításának. A katalánokkal két bajnokságot, Király-kupát, két spanyol Szuperkupát, valamint BL-t, európai Szuperkupát és klubvébét is nyert.

A barcelonai időszak után ismét jól váltott, az Atléticóval ugyanis bajnoki címet szerzett, majd légiósnak állt, és az USA-ban (New York City), valamint Ausztráliában (Melbourne Victory) is kipróbálta magát, hogy aztán Japánban zárja le eredményes pályafutását.

Villa a spanyol válogatottban 59-szer volt eredményes, ezzel hazájában rekordernek számít. Tagja volt a 2008-ban Eb-t, 2010-ben vébét nyerő spanyol csapatnak, a két tornán összesen kilenc gólt szerzett, az Eb-n gólkirály, a vébén ezüstcipős lett.

Kiemelt kép: Naoya Azuma / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun

Olvasói sztorik