Nemzetközi foci

Bizonyára eldőlt, hol folytatja pályafutását Haaland

A német sajtó szerint a Dortmund lesz a befutó januárban.

Sorban állnak Európa topklubjai a Red Bull Salzburg fiatal támadójáért, Erling Haalandért. A 19 éves norvég csillag a mostani idényben robbant be a köztudatba, azóta is futószalagon gyártja a gólokat és rekordot döntött a Bajnokok Ligájában is, ahol első öt mérkőzésén nyolcszor talált az ellenfelek kapujába.

A szupertehetséget az elmúlt időszakban a Manchester Uniteddel, a Juventusszal és a Red Bull Leipzig együttesével is szóba hozták, ám a német Bild szerint a támadó januárban a Borussia Dortmundhoz szerződik. A BVB ráadásul áron alul, szinte aprópénzért csaphat le Haalandra, akinek a szerződésében állítólag olyan záradék szerepel, mely alapján 2020 januárjában 20 millió euróért kivásárolható.

A nemzetközi sajtóban ennek az összegnek a háromszorosát emlegették már Haaland vételárát illetően és a Transfermarkt szerinti piaci értéke is elérte már a 30 milliót.

Kiemelt kép: LAURIE DIEFFEMBACQ / BELGA MAG / Belga

Olvasói sztorik