Nemzetközi foci

Mourinho már két portugál sztár megszerzéséről tárgyal a szuperügynökkel

Bruno Fernandes és Rúben Dias a kiszemeltek.

Két győzelemmel kezdett a Tottenham kispadján José Mourinho, aki azonban már a jövőre is gondol és elkezdett a csapat megerősítésén dolgozni. Jövő nyáron több alapember szerződése is lejár, és ha nem sikerül velük hosszabbítani, akkor új játékosokra lesz szüksége.

Mourinho ezért szólt ügynökének, Jorge Mendesnek, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a Sportingban szereplő Bruno Fernandessel, illetve a Benfica védőjével, Rúben Diassal. A két portugál válogatott sztárt szintén Jorge Mendes képviseli, ezért Mourinho arra kérte az ügynököt, hogy folyamatosan tájékoztassa őt a játékosok helyzetéről.

A Spurs már a nyáron is megpróbálta szerződtetni Bruno Fernandest, akit azonban a Sporting nem engedett el és most a minap hosszabbított szerződést. Rúben Diast az Arsenallal és a Cityvel hozták szóba, ám végül ő is maradt a klubjában.

Mourinho hívószava és jó kapcsolata a szuperügynökkel persze sokat érhet, ám a Spursnek így is mélyen a zsebébe kell nyúlnia a két játékos megszerzéséhez, ugyanis 70 millió euró alatt egyiküket sem engedi el csapata.

Kiemelt kép: Vasily MAXIMOV / AFP

Olvasói sztorik