Nemzetközi foci

Véget ér a svéd tündérmese, kirakták a csodacsapatot az élvonalból

A 2010-es évek svédországi “csodacsapata”, az Östersunds komoly anyagi gondokkal küzd, ezért nem kapott indulási engedélyt a svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2020-as szezonjára.

Az Östersunds arról nevezetes, hogy 2011-ben a negyedosztályból, vagyis egy amatőr ligából indulva kétszer egymás után feljutott, végül három szezon alatt az élvonalba is megérkezett.  A tündérmese csúcsa a 2017-es Svéd Kupa megnyerése volt, ráadásul eközben az Európa Ligában a selejtező második köréből indulva a csoportkörbe, onnan pedig a kiesés szakaszba jutott a klub.

A klub korábbi elnökét azonban súlyos gazdasági bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélte a bíróság, az adóhatósággal szemben pedig összesen 10 millió koronás tartozás jött össze.

Az összeget nemrég közadakozásból sikerült előteremteni, mindezek ellenére a svéd szövetség licencadó testülete nem adott indulási jogot a gárdának. A döntés ellen várhatóan fellebbez a klub, amely így a másodosztályba csúszhat vissza.

Kiemelt kép: David Lidstrom/Getty Images

Olvasói sztorik