Nemzetközi foci sport

Feljutásért harcolt, 13-1-re kikapott

Bár szerződése lejár január 31-én, ha ismét hosszabbítana a Yokohama FC-vel, akkor 53 évesen akár a japán élvonalban is játszhatna Miura Kazujosi.

A 89-szeres válogatott legenda a 2019-es idényben már csupán két mérkőzésen lépett pályára (még tavasszal), csapata azonban nélküle is a japán másodosztály második helyén végzett, és feljutott a legjobbak közé.

Az első a Kasiva Reysol lett, amely az utolsó fordulóban döbbenetes fölénnyel, 13-1-re verte a Kioto Sanga csapatát. A meccs hőse a kenyai válogatott Michael Olunga volt, aki hétszer is betalált.

A Kioto ráadásul nem is számított a legrosszabbak közé, egy győzelemmel megszerezte volna a rájátszást jelentő 6. helyet, így azonban nyolcadikként zárt, és elbukta a feljutást.

Kiemelt fotó: Twitter

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.