Nemzetközi foci

Modricnak még sosem volt ilyen meccse a Realban, nyert is a Madrid

A Real Madrid hátrányból fordítva győzte le 3-1-re a Real Sociedadot a spanyol bajnokság 14. fordulójában. Ez már csak amiatt is bravúr, mert a csapatkapitány, Sergio Ramos már a második percben gólpasszt adott az ellenfélnek.

Sergio Ramos már a második percben gólt rúgatott az ellenféllel
A Real csapatkapitánya megmutatta, hogyan nem szabad elkezdeni egy mérkőzést.

A Real azonban még az első félidőben egyenlíteni tudott, Luka Modric varázsolta oda a labdát Karim Benzema fejére, a csatár pedig nem hibázott a kapu torkából. A topbajnokságok játékosai közül 2019-ben csak Lionel Messi (29) és Robert Lewandowski (28) szerzett több gólt a franciánál (25) minden sorozatot figyelembe véve.

A vezetést a második félidő legelején vette át a házigazda Real, Modric ezúttal Federico Valverdének készítette le a labdát, akinek a lövése egy védőn irányt változtatva landolt a hálóban. Bármilyen furcsa is, de az Opta statisztikái szerint

ez volt az első alkalom, hogy az aranylabdás horvát középpályásnak két gólpasszos meccse volt a Realban.

Az utolsó bő 20 perce beállt Gareth Bale is, a walesit már a mérkőzés előtti bemutatásnál, a pályára lépésekor, majd minden egyes labdaérintésénél kifütyülték a hazai drukkerek. Pedig a szélső kivette a részét a harmadik gólból: ő adott középre, a labdát Benzema aztán Modric elé fejelte, aki még tökéletesebbé tette magának ezt a mérkőzést, az asszisztjai után gólt is szerzett. Egyértelműen ő volt a meccs embere, és még olyan mérkőzése sem volt Madridban, amely során három gólból vette volna ki a részét.

Ez a találat el is döntötte lényegében a mérkőzést, az utolsó szűk negyedórában már nem változott az eredmény. A Real Madrid így pontszámban beérte az éllovas Barcelonát és a katalánokhoz hasonlóan szintén kihasználta az Atlético Madrid botlását.

LaLiga, 14. forduló, szombati eredmények

Real Madrid-Real Sociedad 3-1 (1-1)

Granada-Atlético Madrid 1-1 (0-0)

Real Betis-Valencia 2-1 (1-1)

Leganés-FC Barcelona 1-2 (1-0)

Kiemelt kép: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik