Nemzetközi foci

Meghatódva mondott köszönetet a szurkolóknak Marco Rossi

A válogatottnak viszont jelezte: úgy nem lehet meccset kezdeni, ahogy Uruguay ellen.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya az uruguayiak elleni mérkőzés (1-2) után elmondta: a jövő keddi, Wales elleni mérkőzést nem kezdhetjük úgy, mint a Puskás Aréna avatómeccsét – foglalta össze az MLSZ honlapja.

– Sajnos úgy kezdtünk, ahogy a horvátok elleni spliti mérkőzésen: megszeppenten, ijedten, talán az ellenfélnél játszó nagy nevek miatt. Ennek Walesben nem szabad megismétlődnie, pedig az is sajátos környezet, forró hangulatú mérkőzés lesz. Megfelelő kvalitásra és hozzáállásra lesz szükségünk, úgy kell teljesítenünk az első pillanattól fogva, ahogy ma a huszadik perc után játszottunk. Voltak jobb és rosszabb pillanatok a folytatásban is, de ez természetes egy futballmeccsen. Szalai Attila és Nagy Zsolt jól mutatkozott be, pozitív hatásuk volt a meccsre. Nagy bizonyította, amit korábban gondoltam róla, nem fél a kihívástól, belemegy a párharcokba, gyors és erős játékos. Ami a védelem egészét illeti: Lovrencsics pihent, Baráth maga kért cserét egy izomhúzódás miatt, mostanában a védőinkkel rendre balszerencsés dolgok történnek a pályán. Igyekeztünk kerülni a fölösleges kockázatot a csapat összetételénél, most úgy tűnik, hogy csak Kalmár Zsoltról kell lemondanunk Walesben, aki sajnos megsérült a mérkőzésen

– nyilatkozta Marco Rossi. A szövetségi kapitány a szurkolóknak külön köszönetet mondott.

„Szeretném szívből megköszönni a mérkőzésre kilátogató szurkolóknak, hogy eljöttek a stadionba. A létszámon túl megható volt az a hangulat, érzelmi többlet, amivel megajándékoztak bennünket, ez egy életre emlékezetes marad számomra. Külön köszönöm Gera Zoltán búcsúztatása alatt átélt perceket, amelyeket életem legmeghatóbb pillanatai közé sorolom” – tette hozzá Rossi.

Óscar Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya is szép emlékekkel távozott a Puskás Arénából.

Intenzív, kiegyenlített mérkőzést játszottunk. Az első félidőben lendületesen játszottunk, de volt olyan pillanat, amikor nehézségek elé állított bennünket a magyar csapat. Mindkét válogatott fontos meccsek elé néz, ez meghatározta azt, hogy a második félidőben hogyan osztottuk be az erőnket. Elégedetten és hálásan távozom Budapestről, örülök, hogy átélhettem az új Puskás Aréna avatását, főleg egy ilyen nagyszerű közönség előtt. Köszönöm az ajándékot, amit a mérkőzés előtt kaptam: egy magyar mezt a nevemmel, és a tízes mezszámmal, amiről tudjuk, hogy Puskás Ferenc is ezt viselte annak idején a mezén.

Puskás Aréna stadionavató mérkőzés

Magyarország–Uruguay 1-2 (1-2)
Budapest, Puskás Aréna, 65 114 néző
v.: Damir Skomina (szlovén)
Magyarország: Dibusz – Bese, Baráth (Szalai A. – 72.), Lang, Korhut (Nagy Zs. – 76.) – Kalmár (Holman – 83.), Vida – Dzsudzsák (Kovács I. – 55.), Szoboszlai (Nagy Á. – 67.), Varga R. – Szalai Á. (Feczesin – 60.).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Uruguay: Muslera – González, Coates, Godín, Vina (Laxalt – 67.) – Rodríguez (Pereiro – 82.), Bentancur (Vecino – 53.), Valverde (Torreira 67.), Lozano – Cavani (Stuani – 74.), L. Suárez (Gomez – 46.).
Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez
Gólszerző: Szalai (24.) ill. Cavani (15.), Rodríguez (22.)
Sárga lap: Kalmár (34.), Korhut (75.) ill. Coates (39.)

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Olvasói sztorik