Nemzetközi foci

A brazil csapatkapitány szerint Messi befolyásolja a játékvezetőket

Szerinte a bajnokságban és a válogatottban is hallgatnak rá a sporik, de a BL-ben már nem.

A brazil válogatott 1-0-ra kikapott a rivális Argentínától felkészülési mérkőzésen. A pénteki találkozó egyetlen gólját Lionel Messi szerezte a 13. percben, miután kihagyta ugyan a büntetőjét, de a kipattanót már az üres kapuba passzolta.

A meccs után több játékos is megszólalt, így például a brazilok csapatkapitánya, Thiago Silva is, aki nem volt éppen jó véleménnyel győztes gólt szerző riválisáról.

Arra törekszik, hogy nekik fújjon a játékvezető, ők kapjanak veszélyes helyekről szabadrúgást, bedobást. Beszéltünk erről már más játékostársakkal, olyanokkal is, akik Spanyolországban játszanak, és ők is ezt mondták. Messi keresi a lehetőséget, hogy irányítsa a meccset, befolyásolja a játékvezetői ítéleteket

– idézi Silvát a Marca.

A Paris Saint-Germain védője szerint ez a módszer egyedül a Bajnokok Ligájában nem működik, ott ugyanis „szigorúbbak a játékvezetők”. A brazil játékos hozzátette, Messi viszont két durva szabálytalanságért és reklamálásért sem kapott lapot.

Kiemelt kép: Fayez Nureldine/AFP

Olvasói sztorik