Nemzetközi foci

Bale szívesebben játszik a walesi válogatottban, mint a Real Madridban

Beszélhet az anyanyelvén és komfortosabban érzi magát a nemzeti együttesnél.

Gareth Bale egy interjúban elárulta, hogy szívesebben lép pályára a walesi labdarúgó-válogatottban, mint klubcsapatában, a Real Madridban.

Beszélhetek az anyanyelvemen, és komfortosabban érzem magam. A legtöbb játékossal, különösen az idősebbekkel, együtt vagyunk már az U17-es korosztályos csapat óta. Olyan, mintha a társaiddal játszanál a parkban vasárnap

– mondta Bale. Hozzátette: ez nem változtat azon, hogy bármelyik csapatában lép pályára, abban mindig igyekszik százszázalékos teljesítményt nyújtani.

Bale sérülés miatt legutóbb október 5-én lépett pályára klubcsapatában, viszont ezúttal a novemberi két Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen a walesi válogatott rendelkezésére áll. Ezért szintén sok kritikát kapott a spanyol sajtóban, hogy klubja nem fontos számára, ellentétben a nemzeti együttessel.

Lehet, hogy a spanyol sajtó számára ez nem néz ki túl jól, de ez csak véletlenül jött így össze, hogy éppen arra a hétre épültem fel, amelyet a válogatottnál töltök. Ha játékra alkalmas vagyok, megpróbálok pályára lépni, függetlenül attól, hogy ez a walesi csapat vagy a Real Madrid

– mondta.

A walesi válogatott közös Eb-selejtezős csoportban szerepel a magyar együttessel, mindkét csapatnak kérdéses egyelőre a kontinensbajnokságon való részvétele. A walesiek nyolc ponttal a negyedik helyen állnak az E csoportban, szombaton Azerbajdzsán vendégeként abban a tudatban lépnek pályára, hogy ha kikapnak, a csoportból már biztosan nem juthatnak ki az Eb-re. A walesiek kedden, az E csoport utolsó játéknapján Magyarországot fogadják Cardiffban. A magyarok győzelmük esetén kvalifikálják magukat a jövő évi kontinensbajnokságra, amelyet 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten rendezik – írja az MTI.

Kiemelt kép: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Olvasói sztorik