Nemzetközi foci

Ibrahimovic úgy köszönt el Los Angelestől, ahogyan csak ő tud

„Jöttem, láttam, hódítottam.”

Zlatan Ibrahimovic és a Los Angeles Galaxy hivatalosan is elbúcsúzott egymástól, a svéd labdarúgó két év után hagyja el az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) szereplő egyesületet. A 38 éves támadó közösségi oldalán a rá jellemző stílusban fogalmazta meg gondolatait a búcsúról.

Jöttem, láttam, hódítottam. Zlatant akartátok, és én Zlatant adtam nektek. Nagyon szívesen. A történet azonban folytatódik… És most menjetek vissza baseballt nézni

– üzente a svéd, akinek a szezon végén lejárt a szerződése, távozásáról már eddig is kész tényként nyilatkozott. Néhány héttel ezelőtt egy interjúban azt mondta: „ha nem maradok itt, senki nem emlékszik majd arra, mi is az az MLS”.

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Ibrahimovic
Az MLS első embere lenyilatkozta, hogy a svéd klasszis visszatér az AC Milanhoz.

A klub közleményében kifejtette: Ibrahimovic munkához való hozzáállása és szenvedélye rendkívül pozitív hatást gyakorolt a labdarúgásra nemcsak Los Angelesben, hanem az egész észak-amerikai térségben.

Sajtóhírek szerint Ibrahimovicot foglalkoztatja a gondolat, hogy ismét Európában futballozzon, a támadó erről egyelőre konkrétumokat nem mondott, de többször tett már rá, olykor kettős értelmű célzást.

Don Graber, az MLS első embere Ibrahimovic pályafutásával kapcsolatban múlt héten arról beszélt, hogy a csatár visszatér az AC Milanhoz.

Ibrahimovic 2018 márciusában csatlakozott az LA Galaxyhez, amelyben 52 MLS-találkozón 56 gólt szerzett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

I came, I saw, I conquered. Thank you @lagalaxy for making me feel alive again. To the Galaxy fans – you wanted Zlatan, I gave you Zlatan. You are welcome. The story continues…Now go back to watch baseball

Zlatan Ibrahimović (@iamzlatanibrahimovic) által megosztott bejegyzés, Nov 13., 2019, időpont: 12:52 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Katharine Lotze / Getty Images

Olvasói sztorik