Nemzetközi foci

Dárdai két Bundesliga-csapatot is kikosarazott

Az elmúlt napokban két kiesés elől menekülő klub, a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainz, valamint a Köln is kirúgta edzőjét, majd német lapok szerint mindkét klubnál komolyan felmerült Dárdai Pál neve.

A bz-berlin.de azt írta, hogy ezekre nemet mondott a magyar szakember.

Dárdai nyár óta pihen, az előző szezon után dőlt el, hogy ebben az idényben már nem ő irányítja a Hertha BSC-t. A klubbal ugyanakkor még nyárig szerződésben áll, ha úgy dönt, akkor visszatérhet az utánpótlásba dolgozni – bár ez egyre valószínűtlenebbnek tűnik, szerepel ugyanis az élvonalbeli csapatok radarján.

A berlini lap azt is írta, hogy Dárdai most élvezi a pihenőt a családjával, és pár napig Thomas Tuchel vendége volt Párizsban. A német edző a PSG-nél együtt dolgozik Lőw Zsolttal.

Kiemelt kép: TF-Images/Getty Images

Olvasói sztorik