Nemzetközi foci

Kihagyja a Fradi elleni meccset a CSZKA sztárja

Alan Dzagojev elutazott Budapestre, de térdsérülése miatt még biztosan nem lép pályára.

Viktor Goncsarenko vezetőedző szerint a CSZKA Moszkva még nem mondott le a továbbjutásról az Európa Ligában, így mindenképpen győzni szeretne csütörtökön a Ferencváros vendégeként.

Megfogyatkozott a Fradi kerete a fontos EL-meccs előtt
Rebrov csupán tizenhat játékosra számíthat.

„Fontos számunkra az Európa Liga, így amíg van matematikai esélyünk, addig küzdeni fogunk. Ezt a meccset meg kell nyernünk, aztán megnézzük a csoport másik találkozójának eredményét, majd annak fényében meglátjuk, mennyire érdemes harcolnunk a továbbiakban” – fogalmazott a tréner.

Goncsarenko úgy vélte, amennyiben együttese azt játssza, amit tud, akkor meglesz a jó eredmény is. Ehhez szerinte a csapatrészek közötti összjáték lesz a legfontosabb.

Most volt két jó meccsünk, így a rosszabb eredmények után érthetően jobb a hangulat az öltözőben. Ezt kell meglovagolnunk

– fogalmazott a szakember arra utalva, hogy az Orosz Kupa nyolcaddöntőjéből továbbjutott a CSZKA, majd a bajnokságban 1-1-es döntetlent játszott az éllovas Zenittel.

Goncsarenko elárulta, ugyan a klub egyik sztárja, Alan Dzagojev elutazott velük Budapestre, de térdsérülése miatt még biztosan nem lép pályára a magyar fővárosban.

Georgij Scsenyikov szintén arról beszélt, hogy nem mondtak le a továbbjutásról. Szerinte meg kell szerezni a kilenc pontot a hátralévő három fordulóban, s a végén meglátják, az mire elég.

„Nem érzem, hogy rossz sorozatban lettünk volna, mert többször jól játszottunk és érdemtelenül nem nyertünk. Szóval inkább abban bízom, hogy csütörtökön folytatódik a jó sorozatunk, ami a jó játékot illeti” – mondta a 28 éves védő, aki saját bevallása szerint még nincs százszázalékos állapotban.

A négy pontjával harmadik Ferencváros csütörtökön 21 órától a Groupama Arénában fogadja a pont nélkül sereghajtó CSZKA Moszkvát, amely vereséggel már biztosan nem juthatna tovább a spanyol Espanyolt és a bolgár Ludogorecet is magában foglaló csoportból.

Kiemelt kép: Vladimir Astapkovich / Sputnik

Olvasói sztorik