Nemzetközi foci sport

Szoboszlai Dominik válaszolt az őt ért kritikára

Szoboszlai Dominik kivételesen a kispadról figyelte a Salzburg szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzését, amelyen végül 3-2-re kikapott az osztrák bajnok a Napolitól. A találkozó után megjelent egy cikk az osztrák Kronen Zeitungban, amely szerint a magyar futballistát nevelő célzattal hagyta ki Jesse Marsch a kezdőből, az újság szerint ugyanis nagyképű lett a középpályás.

Csúnyán beleszállt Szoboszlaiba a Kronen Zeitung
Arrogánsnak nevezi az osztrák lap a magyar futballistát.

Megkérdezte a mellőzésről a Nemzeti Sport is Szoboszlait, aki elárulta, miért csak a kispadon kapott helyet a meccsen.

Aki figyelemmel követi a szereplésünket, egyértelműen láthatja, hogy az edzőnk a sorozatterhelés miatt előszeretettel rotál, és szinte sohasem lépünk pályára ugyanabban az összeállításban. Eddig minden jelentős meccsünkön kezdő voltam, most nem történt más, mint hogy pihentem, nincs semmi különös. Nagy céljaink vannak, nagyon sok a jó játékosunk, akik mind játszani akarnak. Ez a kulcsa a fejlődésünknek

– mondta Szoboszlai Dominik, aki elmondása szerint ráeszmélt, kívülről sokkal jobban észre lehet venni a hibákat, mint amikor pályán van az ember.

A középpályás legközelebb vasárnap léphet pályára a Rapid Wien elleni osztrák bajnokin.

Kiemelt kép: Michael Molzar/SEPA.Media /Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.