Nemzetközi foci sport

Blatter szerint nem a FIFA, hanem a mögötte lévő üzlet a szörny

A Testnevelési Egyetemen (TF) tartott előadást Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke. Blatter 17 évig főtitkára, 17 évig elnöke volt a FIFA-nak, 2015-ben viszont korrupció gyanújába keveredett és lemondott a szövetség vezetéséről.

Blatter – aki a Magyar Sportújságírók Szövetségének meghívására érkezett Budapestre – előadásában sok témakört érintett, így például a 2018-as és a 2022-es világbajnokságok odaítélését is, melyekkel kapcsolatban felmerült a vesztegetés gyanúja. Mint mondta, az oroszok annyira nem hittek a pályázatuk sikerében, hogy Vlagyimir Putyin elnök ott sem volt az eredményhirdetéskor, csak utólag magángéppel repült Zürichbe, míg a 2022-es torna odaítélésben Blatter szerint a nagypolitika is közrejátszott: állítása szerint többen mondták, hogy jó lenne, ha Katarra szavaznának.

„2015 szeptemberében egyszer csak megjelentek a svájci rendőrök, és engem meg Michel Platinit elvittek kihallgatásra egy kétmillió svájci frankos átutalás miatt. Vizsgálatot indítottak ellenem, de ennek már négy éve és két hónapja” – mondta Blatter, aki szerint az említett összeget a szabályoknak megfelelően, fizetésként utalta el az európai szövetség (UEFA) akkori elnökének.

Azt gondolom, ez az egész valamiféle bosszú volt ellenünk, mert egyesek szerint mi tehettünk arról, hogy az angolok és az amerikaiak nem kapták meg a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezési jogát. Én jól alszom

– tette hozzá a svájci sportvezető, akit a FIFA etikai bizottsága hat évre tiltott el minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, viszont a mai napig nem emeltek vádat ellene.

Semmit nem bántam meg, mert a megbánásnak nincs értelme. Történt, ami történt.

A FIFA mostani helyzetéről újságírói kérdésre azt mondta: a tagországokat kell megkérdezni, jobb-e most a szervezet, mint amikor ő volt azt elnök, ugyanakkor szerinte árulkodó, hogy már többektől hallotta, az ő idejében megtiszteltetés volt FIFA-tagnak lenni, míg most kötelesség.

„Az is érdekes, hogy amikor 2011-ben én voltam az egyetlen elnökjelölt, két szövetség is felállt a kongresszuson, hogy el kell halasztani a szavazást, mert az nem lehet, hogy egy ekkora szervezetnél csak egy jelölt van. Most, amikor Gianni Infantino egyedül volt jelölt, közfelkiáltással választották újra” – mondta az egykori sportvezető, aki azt is különösnek tartja, hogy jelenleg a FIFA irányítja az afrikai kontinentális szövetséget, noha a konföderációk nem tagjai a világszervezetnek, attól függetlenül működnek.

A labdarúgás jövőjével kapcsolatban úgy vélekedett, a mostani őrült átigazolási összegeket és fizetéseket előbb utóbb nem lehet már túlszárnyalni.

Szerinte jó példa erre Neymar esete, akit hiába szeretett volna visszavásárolni nyáron a Barcelona, nem tudott többet fizetni annál a 222 millió eurónál, amit a Paris Saint-Germain adott érte.

„Ha megnézzük a nagy bajnokságokat, azt látjuk, egyre kevesebb a hazai labdarúgó, egyre több ázsiai játékost foglalkoztatnak a már eddig is nagy számban jelen lévő afrikai és dél-amerikai focisták mellett. Sokkal jobban oda kellene figyelni az utánpótlás-képzésre, nem csak az azonnali eredményekre, a minél nagyobb pénzekre gondolni” – fogalmazott Blatter, aki elmondta: elnöksége végén tervben volt, hogy minden nyáron kötelezően lesz három olyan hét, amikor nem lesz semmilyen mérkőzés, hogy a játékosok kipihenhessék magukat.

Ehelyett most mit látunk? Alig ér véget a bajnokság, júliusban már Bajnokok Ligája-selejtezők vannak, közben mennek a válogatott tornák, majd azok után a nagy klubok ázsiai vagy észak-amerikai túrákra mennek. Anno Havelange azt mondta nekem, szörnyet teremtettem a FIFA-val, de azt gondolom, a labdarúgás mögött lévő hatalmas üzlet lett a szörny

– zárta előadását Joseph Blatter.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Laurent Gillieron

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.