Nemzetközi foci bajnokok ligája

Meglepetés: Szoboszlai kimaradt a kezdőcsapatból a BL-ben

A Barcelona bivalyerős együttessel száll harcba Prágában.

Szerdán az E-, az F-, a G- és a H-csoportban a harmadik forduló mérkőzéseit rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligájában. 

Az F-csoportban a két kör után élen álló Dortmund látogat az egypontos, és így egyelőre csak harmadik Internazionaléhoz, miközben az FC Barcelona a Slavia Praha vendége lesz. Ernesto Valverde vezetőedző kijelölte a katalán csapat kezdőjét, amely hemzseg a sztároktól.

Az FC Barcelona kezdőcsapata:

Ter Stegen – Semedo, Pique, Lenglet, Jordi Alba – Arthur, Busquets, de Jong – Messi, Suárez, Griezmann

A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Red Bull Salzburg a Napolit fogadja az E csoportban. A pénteken 19 éves középpályás és társai az első két körben kiválóan helytálltak, először saját közönségük előtt győzték le 6-2-re a belga Genket, majd a címvédő FC Liverpool otthonában játszottak közönségszórakoztató összecsapást, melyet végül 4-3-ra elveszítettek.

Szoboszlai a Genk ellen megszerezte pályafutása első BL-gólját, és kezdő volt Liverpoolban is, szerda este azonban csak a kispadon kap helyet. A meccs mindkét együttes számára kiemelten fontos, mivel a csoportban jelenleg a Napoli az első, a Salzburg pedig második.

A Salzburg kezdőcsapata:

Stankovic – Kristensen, Ramalho, Wöber, Ulmer – Daka, Mwepu, Junuzovic, Minamino – Hvang, Haland

Kiemelt kép: FOTOSTAND / WASSMUTH / FOTOSTAND / DPA PICTURE-ALLIANCE

Olvasói sztorik