Nemzetközi foci

A Barca és a PSG is vitte volna az Ajax kapusát

Onana azonban nemet mondott.

André Onana maga árulta el, hogy a nyáron lehetősége lett volna csapatot váltani. Az Ajaxszal Bajnokok Ligája-elődöntőig jutó kapus azonban kitartott klubja mellett, így a

Paris Saint-Germain és az FC Barcelona ajánlatát is visszautasította.

Ott van az otthonom, de ez most nem a megfelelő alkalom a váltásra. Ezen a nyáron nem lett volna jó oda menni

– idézi Robin Bairner újságíró a Twitter-csatornáján a kapus RMC-nek adott nyilatkozatát. Az FC Barcelonában nevelkedő kameruni hálóőr hozzátette, a PSG is érdeklődött iránta, azonban maradt az Ajaxnál.

A 23 éves kapus 2010 és 2015 között a Barcelona utánpótlásában edződött, majd leigazolta az Ajax. A holland klubnál egy évet töltött a tartalékoknál, majd a felnőtt csapathoz került, melynek a 2016–2017-es szezon óta első számú kapusa – szerződését legutóbb 2019 márciusában hosszabbította meg a klubbal, melyhez így 2022-ig köti érvényes kontraktus.

Kiemelt kép: Javier Soriano/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.