Nemzetközi foci

Koeman az Eb után leléphetne az FC Barcelonához

A holland kapitány ezzel a feltétellel vállalta el jelenlegi megbízatását.

A holland szövetség sportigazgatója, Nico-Jan Hoogma megerősítette: valóban tartalmaz egy olyan pontot a jelenlegi holland kapitány, Ronald Koeman szerződése, mely szerint a szakember távozhat a 2020-as Európa-bajnokság után, amennyiben az FC Barcelonától kap ajánlatot.

A vezető FOX Sportnak adott nyilatkozatát a spanyol Sport idézte, hozzátéve: a sportigazgató és a holland szövetség is úgy számol, hogy a kapitány kitölti 2022-es világbajnokságig szóló szerződését.

A Sport megjegyzi: Koeman is azon edzők közé tartozik, akiket állandóan szóba hoznak a Barca kispadjával, ha az aktuális vezetőedző kapcsán felmerül a távozás lehetősége. Az egykori holland válogatott játékos korábban elmondta, egyszer szívesen leülne korábbi klubja kispadjára. A most 56 éves szakember 1989 és 1995 között erősítette a Barcelonát, mellyel 1991 és 1994 között négy spanyol bajnoki címet, 1990-ben Spanyol Kupát, 1992-ben pedig BEK-et nyert.

Kiemelt kép: Viktor Tolocsko/Szputnyik/AFP

Olvasói sztorik