1973. október 17-én, vagyis napra pontosan 46 évvel ezelőtt a lengyel válogatottnak egy döntetlen is elég volt a legendás Wembley-stadionban az angolok ellen, hogy kijusson a németországi világbajnokságra. A döntetlen össze is jött, de hogy!
A lengyelek kapusa, Jan Tomaszewski örökké emlékezetes produkciót nyújtott: az angolok 36 kapuralövéssel próbálkoztak, 26 szögletet harcoltak ki, kétszer eltalálták a kapufát, és a lengyelek négyszer tisztáztak a gólvonalról, így 1-1 lett a vége, vagyis Anglia lemaradt a vébéről.
A legszebb az egészben, hogy a meccs előtt a legendás angol edző, Brian Clough, aki a Nottinghammel bajnokságot és BEK-et nyert, azt mondta Tomaszewski csak egy cirkuszi bohóc kesztyűben.
Sosem néztem meg újra a meccset, de amikor az ember egy ilyen találkozón szerepel, azt örök emlékként elraktározza magában. Ha az éjszaka közepén felébredek, akkor is emlékszem minden részletre
– nyilatkozta pár éve Tomaszewski.
A két csapat lengyelországi meccsét a lengyelek nyerték, de angol oldalról senki nem pánikolt, hiszen 1950-től kezdve a csapat minden vébére kvalifikálta magát, 1966-ban egyenesen meg is nyerte a tornát, és 1970-ben is negyeddöntőt játszott, de ott hosszabbításban kikapott az NSZK-tól.
Az angolok szinte úgy érezték, megilleti őket az előjog, hogy ott legyenek a vébén, de a lengyelek máshogy gondolták.
Abban nincs semmi élvezet, ha egy gyenge csapatot győzöl le. Játszhatsz akár ezer meccset is, és senki nem emlékszik rád. De az angolok ellen itt a nagy lehetőség, hogy beírjátok a neveteket a történelemkönyvekbe
– tüzelte a játékosait Kazimierz Gorski, a lengyelek szövetségi kapitánya. Csapata meglehetősen agresszívan játszott a hazai találkozón, így aztán az angol drukkerek kígyót-békát kiabáltak a bevonuló vendégjátékosokra. Tomaszewski saját bevallása szerint rettegett az angoloktól, akik egy hónappal korábban egy hetest rúgtak Ausztriának.
Aztán egy nagy ijedtséget kiváltó jelenet kellett ahhoz, hogy a lengyel kapus megérkezzen a meccsbe, rosszul gurította ki a labdát, amire Allan Clarke lecsapott – volna, mert Tomaszewski egy bátor vetődéssel odaért, viszont az angol játékos így a labda helyett a kezét rúgta telibe. A végeredmény: több kézközépcsontja is eltört, de az orvos lefagyasztotta a sérült testrészt, ráadásul az adrenalin is dolgozott benne, így nem érezte a fájdalmat.
Az első félidő a hatalmas angol nyomás ellenőre döntetlennel zárult, aztán a másodikban megtört a jég – de nem a hazaiak szereztek gólt, hanem a lengyelek, Jan Domarski lövése bement valahogy Peter Shilton alatt. Nyolc perccel később Martin Peters nagyot borult a lengyel 16-oson belül — később elismerte, hogy feldobta magát –, a büntetőt pedig Clarke belőtte.
Maradt az 1-1, és a Wembley-ben hatalmas csend honolt, csak a lengyelek ünnepeltek hatalmas elánnal.
„Én voltam az egyetlen, aki nem ünnepelt. A csapat elment bulizni, de nekem annyira fájt a kezem, hogy inkább a szállodában maradtam. A másnapi újságokat látva nagyon elégedett voltam, mert mindegyiknek én voltam a címlapján. Azt írták, én voltam, aki megállította Angliát, de ez nem csak rólam szólt, Gorski és a pályán küzdő csapat együtt vívta ki ezt az eredményt. Nekem is voltak hibáim, de ezeket az angolok a csapattársaim miatt nem tudták megbüntetni”.
A lengyelek az 1974-es vébéről bronzérmesként térhettek haza, és úgy kerek a történet, ha eláruljuk, Clough végül bocsánatot kért Tomaszewskitől a bohócos megjegyezés miatt.
