Nemzetközi foci

Ibrának szobrot állítottak, egyelőre nem döntötte le

A svéd zseni szerint az alkotás azt jelképezi, az életben minden lehetséges.

Zlatan Ibrahimovic szülővárosában, Malmőben leleplezték a délszláv származású, svéd válogatott labdarúgó közel három méter magas szobrát. Peter Linde szobrászművész aranyszínű alkotása félmeztelenül, karjait széttárva, a gólöröm pillanatában ábrázolja a 38 éves labdarúgót.  Ő az első, akinek még életében szobrot állítottak Malmőben.

A csatár a leleplezés előtt mondott beszédében kiemelte: szobra azt jelképezi, hogy minden lehetséges az életben, és hisz benne, hogy mások számára képes motivációt jelenteni.

Egyes játékosok trófeákat kapnak, mások szobrokat, és vannak, akik mindkettőt. Ez a legnagyobb dolog, ami megtörténhet egy emberrel, különösen, amikor ennek helye a szülővárosa. Nagyon büszke vagyok, mert ezek szerint tettem valamit, amit más nem”

– nyilatkozta Ibrahimovic a megjelent több mint ezer ember előtt.

A balhés világsztár egyelőre nem döntötte le a saját szobrát, de azért egy elég merész dumát eleresztett.

Ha New Yorkba mész, ott a Szabadság-szobrot látod, ha Svédországba jössz, a Zlatan-szobrot

– mondta.

Ibrahimovic 2001-ben igazolt a Malmö FC-től az Ajaxhoz, majd karrierje során több európai nagy klubban megfordult, jelenleg az LA Galaxy játékosa, amellyel bejutott az észak-amerikai profi bajnokság (MLS) rájátszásába.

Kiemelt fotó: Johan NILSSON / TT News Agency / AFP

Olvasói sztorik