Nemzetközi foci bajnokok ligája

Egyetlen este alatt eurómilliókkal nőhet Szoboszlai értéke

A BL-győztes Liverpool otthonában bizonyíthat a magyar válogatott reménység.

Szoboszlai Dominik és csapata, a Salzburg a címvédő Liverpool otthonában bizonyíthat a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. Az osztrák együttes a nyitókörben saját közönsége előtt 6-2-re győzte le a Genket, a Salzburg ötödik gólját a magyar középpályás szerezte, míg csapattársa, a norvég Erling Braut Haaland az este főszereplőjeként mesterhármast ért el.

Ezúttal jóval nehezebb feladat következik számukra: a címvédő otthonában kell bizonyítaniuk, hogy helyük van az elitligában, és nem csupán a véletlen műve volt a parádés belépőjük.

Mindezt úgy, hogy az erőviszonyok mellett a statisztika sem az osztrákok mellett szól. Az európai szövetség adatai szerint a Liverpoolnak eddig három párharca volt osztrák csapattal (Austria Wien, FCS Tirol, Grazer AK) szemben, és mind a háromban jobbnak bizonyult: négy győzelme mellett egy-egy döntetlen és vereség a mutatója. Eközben a Salzburg még nyeretlen az angol csapatokkal (Blackburn Rovers, Manchester City) vívott párharcaiban: egy döntetlen mellett háromszor maradt alul.

A Salzburg 1994 szeptember végén, első idegenbeli BL-csoportmérkőzésén pont – mint most – az aktuális címvédővel találta szembe magát: akkor az AC Milantól 3-0-ra kikapott a San Siróban.

Szombaton mindkét együttes megnyerte bajnoki mérkőzését, a Liverpool hét győzelemmel hibátlanul, míg a Salzburg nyolc győzelemmel és egy döntetlennel áll otthon a tabella élén.

Szoboszlai Dominik értéke jelenleg 12 millió euró a Transfermarkt szerint: ez a szám egy Liverpool elleni jó meccsel tovább emelkedhet.

A szerdai játéknap másik magyar érdekeltségű együttese az RB Leipzig a Lyont fogadja, a németeknél két magyar válogatott játékos, a kapus Gulácsi Péter és a védő Willi Orbán szerepel. A lipcseiek idegenbeli győzelemmel – a Benficánál bizonyultak jobbnak 2-1-re –, a franciák hazai döntetlennel – a Zenittel végeztek 1-1-re – kezdtek a csoportkörben.

Öt BL-meccset nézhetünk szerdán élőben a tévében
Szoboszlai Dominik és a Salzburg a címvédő Liverpool otthonában szerepel, de láthatjuk Gulácsit és Orbánt is a Leipzigben.

A Leipzig először találkozik kupamérkőzésen a Lyonnal, melynek az utóbbi években nem sok sikerélményben volt része, amikor német együttessel csapott össze. A franciák a legutóbbi nyolc, német csapatokkal szemben vívott mérkőzésük közül csak egyet nyertek meg három döntetlen és négy vereség mellett, ezek közül vendégként két döntetlen és két vereség a mutatójuk.

Ami a BL-ben való nyeretlenséget illeti, a Lyon nyolcas sorozatban van: hét döntetlen mellett egyszer maradt alul, legutóbb tavaly szeptember közepén viszont a Manchester City vendégeként tudott nyerni. A lipcseiek eddigi hét BL-meccsén három játékos – Gulácsi, Orbán és Marcel Halstenberg – volt mindig kezdő, közülük a magyar kapus az egyetlen, aki végig is játszotta ezeket a találkozókat.

Kiemelt kép: JOE KLAMAR / AFP

Olvasói sztorik