Nemzetközi foci

Hat éve nem látszik, merre tart a Manchester United

Nagy pénz, nagy fizetések, erőszakos marketing, foci meg nincs. Ez nem a magyar valóság, csak az angol futball legsikeresebb csapatának működési elve.

Mi az ára a hazugságoknak?

– hangzik el a Csernobil című Emmy-díjas sorozatban. Ez az egyszerű kérdés az, aminél jobbat évek óta nem tehettek fel a Manchester United szurkolói sem. Edzők jöttek és mentek, koncepciók elvétve akadtak, az alkalmatlan játékosok pedig felhalmozódtak a klubnál.

Ole Gunnar Solskjærnak pedig úgy kell dolgoznia, hogy

egyaránt hátráltatja a vezetőség és a türelmetlen szurkolóbázis. 

Edzőkeringő

A csapattal kapcsolatosan elmondott lózungok mellett a menedzserváltások kapták a legtöbb figyelmet a Unitednél, mert mióta Sir Alex Ferguson és a klubvezetésben magas pozíciót betöltő David Gill távoztak a csapattól, minden olyan irányba állt be, mint mikor egyik oldaláról felemelünk egy asztalt, hogy az azon lévő összes tárgyat a földre szórjuk. A megállíthatatlan csúszásba először az evertonos David Moyes szállt be, aki azóta is könnyes szemmel magyarázza a sajtónak, hogy nem kapott elég időt, pedig a koncepciói eredményei láthatók voltak. Moyesszal nem kifejezetten a taktikai oldalról voltak bajok (valószínűleg a tradicionális széljátékot akarta továbbvinni a csapattal), sokkal inkább a személyiségével, amit nem tudtak komolyan venni a csapat akkor már legendastátuszban lévő figurái, mint például Rio Ferdinand, Patrice Evra és Nemanja Vidic.

Ebben közrejátszottak a skót edző rémisztő ötletei is, mint Phil Jagielka védőmunkájának tanulmányozása, amit a Ferdinand-Vidic páros érthetően nehezen fogadott. Hatéves szerződést írattak alá egy olyan edzővel, akinek módszerei 2019-ben már egy középcsapathoz is kevesek lennének, elnézve, milyen szakmai munka folyik a Wolverhamptonnál, a Bournemouth-nál, vagy korábban a Watfordnál. A meccsekbe sem tudott megfelelően belenyúlni, a tanácstalanság volt a legjobb szó, ami eszébe juthatott a drukkereknek Moyes arcát látva, mikor hátrányban volt a csapat.

Moyes bukásához még hozzájárult, hogy nem volt elég karakteres a csapat élére, igaz, a fergusoni örökség azonnali hagyatéka egyébként is felemésztett volna szinte mindenkit annál a klubnál, ahol a szurkolók a sikerekhez voltak hozzászokva, nem az alapoktól kezdődő, teljes újraépítéshez.

Őt váltotta a holland Louis van Gaal, aki vb-bronzéremmel érkezett Manchesterbe, világos koncepcióval állt elő, ám igazolásai egytől egyig besültek, újításaira pedig nem voltak kíváncsiak a játékosok.

Például

taktikai ötleteit e-mailben juttatta el a csapattagokhoz, a levelekre pedig követőt tett, így pontosan tudta, ki nyitja meg azokat, illetve, hogy az olvasók mennyi időt töltenek a feldolgozásával.

Rengetegen magasról tettek erre, ami nem segítette a munkát, és kétségtelenül dőlni látszott Van Gaal szobra a szezon végére. Ennek ellenére próbálta forradalmasítani az edzésmódszereket: például bekameráztatta az edzőpályát, hogy utána képkockáról képkockára elemezze a látottakat. Egyébként ezt a módszert vitte tovább Pep Guardiola, aki drónfelvételek alapján elemzi játékosait, de Jürgen Klopp is hasonlóan tesz Liverpoolban. A hollandon lehetett látni, mit szeretne, csak ezt a maga csökönyös stílusában próbálta megvalósítani, ami nem feltétlenül szerencsés hozzáállás a mai futballban, mikor egyaránt kell ápolni a játékos lelkét és fizikai állapotát is.

Az erőből átvitt ötletek pedig nem segítenek. A kilátástalanság végül őt is elnyelte.

Louis van Gaal próbálkozott, de nem ért el radikális változást Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

Tudvalevő volt a United vezetőségében, hogy a hollandnak mennie kell, így szezon közben megkeresték az akkor már jó ideje pihenőjét töltő, nem sokkal korábban a Chelsea-től kirúgott José Mourinhót, akinek kiválasztása már akkor is aggályokat vetett fel a szurkolók egy részénél. Ebben közrejátszott a portugál problémás személyisége, a defenzív futballja, és az, hogy viszonylag rövid távon lehetett vele számolni. Hiszen topcsapatoknál maximum három szezont töltött. Ezekből az utolsó általában katasztrofális szokott lenni, jó sok balhéval, leépített játékosokkal, többnyire rosszabb helyzetet előidézve, mint amilyen az érkezésekor volt.

Mourinho megpróbálta felvenni a versenyt Klopp-pal és Guardiolával, ebben pedig csúfosan alulmaradt.

Többnyire azért, mert makacsul ragaszkodott a tíz éve még jól bevált sémáihoz, amelyek egyértelműen porosnak hatottak már második Chelsea-s időszakában is – még, ha egy újabb bajnoki arany azért össze is jött neki Londonban. Ehhez képest szerződéshosszabbítást kapott a Unitedtől, holott többnyire olyan focit láttak a szurkolók, amire senki nem volt büszke. A portugál kontrajátéka nem passzolt ahhoz a csapathoz, amely a támadásra épített mindent közel harminc évig. Ráadásul Mourinho híres/hírhedt játékosokkal való bánásmódja szétszakította az öltözőt is.

Végül a harmadik szezonjában, néhány megalázó meccs után lecserélték az ideiglenes menedzser Solskjærra, aki véglegesítése óta semmivel nem mutat jobb, ötletesebb focit a mourinhóinál.

Minden csoda tizenegy meccsig tart

Miután a norvég leült a manchesteri kispadra, a csapat rövid időre újjászületett. Azóta sem tudni, mi volt ennek a pontos oka, két dologra lehet gyanakodni:

  1. örültek, hogy megszabadultak Mourinhótól.
  2. A játékosok szerették volna megmutatni, helyük van a csapatban.

Tizenegy mérkőzésen keresztül veretlen volt a csapat, egyedül a PSG tudta a sorozatot megszakítani egy Old Traffordon aratott győzelemmel. Solskjær csapata tényleg hajtott: futott, passzolt, elnyomta az ellenfelet és látszódott az a tűz, amit utoljára Ferguson csapataiban lehetett tetten érni. Amióta véglegesítették a norvég edzőt a vezetőedző pozíciójában, döbbenetesen rossz meccsek váltják egymást, a United pedig hét hónapja képtelen győzni idegenbeli meccsen.

Solskjærral is visszaesett a csapat a jó kezdés után. Fotó: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

Solskjær Moyest idéző meglepettséggel és kilátástalansággal ücsörög a kispadon, mintha nem értené vagy nem merné megérteni:

ez a vonat durván robog a kisiklás felé, amit egy, két, de még három transzferablak sem fog megváltoztatni.

Ugyanakkor a láthatatlan taktika, a brit vonal erősítése, a fejben kissé elszálló játékosok bizonyos értelemben kevesebbet rontanak, mint amennyit gondolnánk.

Miért Pogba a hibás?

Egy nagy bűnbakja van a United elmúlt éveiben mutatott lejtmenetének. Paul Pogba. Legalábbis ez olvasható szinte az összes brit médiafelületen, és ezt szajkózzák az elégedetlen szurkolók is, akik továbbra sem tudnak túllendülni a francia játékos pár évvel ezelőtti árcéduláján. Nem kell ahhoz edzőnek, volt játékosnak lenni, hogy lássuk, Pogba közel sem úgy teljesít a csapatban, ahogy arra képességei predesztinálnák. Többnyire rossz pozíciókban játszatják, olyan feladatokat adva neki, aminek képtelen megfelelni, mert nem annyira komplex játékos, mint a nagy előd Paul Scholes.

A limitek ellenére is a világos, hogy ő Solskjær legjobb játékosa, akit egészen nagy hiba lenne elengedni, függetlenül attól, hogy nem fut vissza védekezni és sokszor botrányosan sok labdát elad.

A rossz döntései ellenére, összességében a legeredményesebb United-játékos volt az elmúlt szezonban, nem biztos, hogy rajta kellene elverni a port a szurkolóknak. Érthető persze a frusztráció, mert drága volt, ahhoz képes alul teljesít, de nem nagyon lehet olyan manchesteri igazolást mutatni az elmúlt hat évből, aki hosszú távon folyamatosan meghatározó embere volt az együttesnek és nem játszott olykor katasztrofálisan.

Pogba jobb csapatba való, ahogy David de Gea is, csak míg előbbi kimondja, amit gondol, utóbbi talán élvezi a nagy kapusok örökét, netán a hatalmas csekket.

Könnyű csak Paul Pogbát hibáztatni Fotó: Matthew Ashton – AMA/Getty Images

A CIES Football Observatory szeptemberei listája szerint, a Manchester United rendelkezik a világ negyedik legdrágább keretével, de megelőzi őket a Real Madrid, a PSG, valamint a nagy rivális Manchester City. Mindezt úgy érdemes nézni, hogy egyes csapatok mennyit költöttek a jelenlegi játékosállományra – értelemszerűen a saját nevelésű srácokat ez a táblázat nem veszi figyelembe, csupán azokat, akik valamekkora összegért érkeztek. Ha azt nézzük, a Madrid többszörös BL-győztes lett néhány éven belül, míg a Manchester City más dimenzióba helyezte az angol focit, nem annyira hízelgő az eredményeket látva a negyedik helyezés.

A manchesteri játékoskeret mindezek mellett is középcsapat-szinten gyenge, továbbá olyan játékosokhoz ragaszkodik a klub, akikben nemhogy potenciál nincs, hanem totálisan eloltják annak halvány szikráját, hogy ebből a keretből akár többet is ki lehet hozni. Külön érdekesség, hogy Ashley Young, Phil Jones, Andreas Pereira, Marcos Rojo, Luke Shaw, Fred, Juan Mata és Jesse Lingard vajon hogyan győzik meg a vezetőséget évről évre arról, hogy helyük van a keretben? Alexis Sáncheznek most épp nem sikerült, mint ahogyan eladni sem, kölcsönben került az Interhez.

Építkezés semmiből a semmire

Az egy külön fejezet a modern futballon belül, hogy melyik a csapatépítés jelenlegi legjobb módja:

  • ha kidobjuk a már gyengébb játékosokat helyükre sokkal jobbakat igazolva;
  • vagy ha abból főzünk, ami van, mellette pedig lassabban, észszerűség jegyében formáljuk a keretet.

Mindkettőre vannak remek példát, rögtön ott a Guardiola-féle City, amely szinte kidobta a fél csapatot a katalán szakvezető jóvoltából, helyükre pedig nagy pénzért ugyan, de extraklasszis játékosok érkeztek, természetesen egy okos koncepcióba. Másképp, de ezt a vonalat erősíti az Atletico Madrid is, hiszen a klub majdhogynem évről évre megválik a legjobbjaitól, így azonban új, tehetséges arcokat dobhat be Diego Simeone, és így is a La Liga élmezőnyében birkózik a csapat a többiekkel.

Sokan elfeledkeznek arról, hogy az előző szezon legjobb edzőjének választott Klopp sem fénysebességgel rakta össze a szinte mindenkin átgázoló Liverpoolt, hanem komótosan, pofonokról pofonokra pakolta fel a térképre Firminót, Szalah-t, Andy Robertsont, vagy visszahozva a fociba Jordan Hendersont. Ugyanez igaz Mauricio Pochettinóra, aki kivételes együttest rakott össze a Tottenhamből, szimbiózisban együtt élve a vezetőséggel.

De ahogy Guardiola, úgy Klopp víziója is előre vetítette néhány hónap elteltével: itt előbb-utóbb robbanni fog valami, ha a látható lyukak befoltozásra kerülnek.

Klopp ugyan lassabban, toldozva-foltozva, de tökéletes gépezetet kreált, Guardiolával közösen kétcsapatos bajnoksággá változtatták a Premier League-et.

Jürgen Klopp meg is kapta az Év edzőjének járó díjat a FIFA-tól a BL-győzelem után. Fotó: Emilio Andreoli/Getty Images

Mindkét verzióban lehet értelmet találni, sőt tán szimpatizálni velük, de az, amit a United csinál, sehová nem vezet, maximum lefelé, szép lassan az alsóházba taszítva a komoly hagyományokkal rendelkező, presztízsét szinte már elvesztő manchesteri csapatot. Mégis, mindebben Ole Gunnar Solskjærnak van a legkisebb hibája.

Kőkorszaki szemléletmód

2005-re Malcolm Glazer amerikai üzletember családjával együtt több részletben felvásárolta a Manchester Unitedet, így a Tampa Bay Buccaneers amerikai focicsapat után újabb sportklub került a tulajdonukba. Az angol klub átvételében egy fiatal bankár segédkezett: ő volt Ed Woodward, aki mára ügyvezető igazgatóvá nőtte ki magát és szinte az összes fontos döntés rajta megy keresztül, legyen szó marketingről vagy átigazolásokról.

A 2013-ban visszavonuló David Gill helyét vette át a Unitednél, ezt a napot gyaníthatóan azóta is átkozzák a manchesteri szurkolók. Merthogy a klub huszonhat éven keresztül úgy működött: Ferguson kitalált valamit, Gill beállt a dolog mögé, majd ketten megpróbálták a United sikerességét szem előtt tartva előremozdítani a csapat érdekeit – többé-kevésbé úgy, ahogy Pochettino teszi Daniel Levyvel a Spursnél.

Ettől baromi messze van jelenleg a csapat, mivel Woodward némileg autoriter-jelleggel szeretné saját kézben összpontosítani a hatalmat, lehetőleg kizárva a Glazer családot.

Emiatt a klub élére továbbra sem neveztek ki sportigazgatót, ami kimondottan fontos pozíciónak számít egy magát valamire adó csapat életében. A pozíció azért is fontos, mert:

  • összeköti a menedzsert a tulajdonosi körrel,
  • leveszi az edző válláról a terhet az igazolások kapcsán,
  • lényegében közvetítő szerep, ahol tisztában kell lenni azzal, milyen koncepció mentén halad a klub, sőt, segíteni is kell annak kialakításában.

Jelenléte majdhogynem elengedhetetlen, mert míg Ferguson képes volt egy személyben kezelni mindent – Gill hathatós segítségével –, addig a modern futballban már sokkal több mindenre kell figyelni, mint akár öt-hat évvel ezelőtt. Woodward ráadásul láthatóan nem ért a foci taktikai részéhez, hiszen simán elhozta Moyesnak Marouane Fellainit, Mourinho defenzív focijába a támadó képességekkel megáldott Pogbát, belement az Alexis Sánchez-üzletbe, mindemellett felelőtlenül osztogatja a szerződéshosszabbításokat.

Ed Woodwarddal nem nagyon jut egyről a kettőre a United Fotó: Alex Livesey/Getty Images

Csak néhány teljesen felesleges, de minimum megkérdőjelezhető döntésre bólintott rá az elmúlt években:

  • Mourinho 2020-ig hosszabbított (itt kimondottan ő volt a hibás),
  • Ashley Young 2020-ig hosszabbított,
  • Phil Jones 2023-ig hosszabbított,
  • Chris Smalling 2022-ig hosszabbított, majd elzavarták kölcsönbe Rómába,
  • Marcus Rashford 2023-ig hosszabbított, heti 200 ezer fontért,
  • Victor Lindelöf 2024-ig hosszabbított, heti 75 ezer fontos fizetését 155 ezerre emelték.

Amellett, hogy ezek a legtöbb esetben nem voltak védhető üzletek, hosszú évek alatt úgy pozicionálták be a Unitedet, mint a klubot, akitől szemrebbenés nélkül bármennyi pénzt el lehet kérni a transzferablakban, hiszen mindig túlfizetnek mindenkit, legyen szó a világrekord összegért hozott Pogbáról, a hatvanmilliós Fredről, 85 milliós Romelu Lukakuról.

Tulajdonképpen érthetetlen, hogy egy pénzügyi körből érkező szakember ennyire ne értsen az üzlethez, és miért akar mindent erőből megoldani.

Türelem?

Tengernyi hozzászólásban találkoztam már azzal, hogy „türelmet kell adni Solskjærnak, hiszen anno Ferguson sem kezdett jobban, mégis világverő csapatot épített”. Ennél azért komolyabb érveket kellene felsorakoztatni a norvég maradását illetően, de tény, nem egyszerű akár csak minimálisan is visszarántani a sírból a Manchester Unitedet. Solskjær pedig nem építkezik rosszul, mert az igazolásai többé-kevésbé egészen jól beváltak, cserébe szép lassan leépítette azokat a játékosokat is, akik csak fizetést vettek fel a klubtól, de normális teljesítményt nem pakoltak le az asztalra.

Az is tény, hogy ugyan a fél nyarat körbehaknizta a menedzser a fiatalok komoly beépítését illetően, ezt az irányt mégis inkább Frank Lampard valósítja meg mindezt a Chelsea-nél, nem is ügyetlenül, ami aggasztó, figyelembe véve a United anyagi lehetőségeit és a londoni csapat átigazolási tilalmát. Valahogy

hiába húz meg egy kiváló lépést a sakktáblán a United, közben előbb a királynőt, majd szép lassan a királyt is elveszíti.

Az inkompetencia a vezetőség legtetejétől áramlik a legalsóbb szintek felé, és hiába akar Solskjær egy kimondott vonalon elindulni, ha ahhoz nem kap megfelelő támogatást. Persze a vállalhatatlan statisztikák után sok mentsége neki sincs, mert a legvégén rajta fog csattani az ostor.

Ami nem véletlen:

  • Ed Woodward vagy torkig van az elmúlt évek pénzköltésével, amiből nem lett eredmény, így visszafogja a mostani menedzsert;
  • vagy pedig lehet alapja a pletykának, és Glazerék valóban kihátrálnak, átadva a klubot egy arab befektetőnek.

Ilyen körülmények között nem könnyű dolgoznia a menedzsernek, gondoljunk bele, mennyit kellett izzadni Harry Maguire vagy Aaron Wan-Bissaka szerződtetéséért, hogy egyáltalán valamilyen változás állhasson be a keretben. Nem kell túlgondolni: a norvég felvázolt valamit, Woodward pedig elmondta, hogy mi nem lesz meg ebből. Nyilván Solskjær ezeket hallva dönthetett volna amellett, hogy nem vállalja a munkát, csak hát élete lehetőségének kapujában, megannyi szép sikert megélve a Uniteddel, örökre bánta volna a döntését. Így maradt egy sansz, hogy a sok deficit ellenére megpróbál valami értékelhetőt összerakni a romokból, amit javarészt Mourinho hagyott maga után.

Azzal pedig, hogy a norvégot kinevezték, a vezetőség biztonsági játékot is játszott valamilyen szinten, mert a sokat emlegetett Simeone aligha ment volna bele olyan feltételekbe, hogy keveset igazolhat, ráadásul egy bankár okoskodik legtöbbet a feje felett. Solskjærnak se ereje, se szíve nem volt visszautasítani a feladatot, lesz, ami lesz alapon beleugrott, kérdés, mennyire nagy rá a kabát.

Egyelőre tanácstalannak tűnik a stábjával egyetemben, és nem látni arra utaló jeleket, hogy ez megfordul január előtt.

Harry Maguire-ből a világ legdrágább védőjét csinálta a Manchester United. Fotó: Michael Regan/Getty Images

Egy dolog marad a szurkolóknak: a türelem, mert nem egy szezon alatt fog újraépülni a csapat, egy újabb kirúgással még tovább csúszik a dolog, ráadásul olyan edzőt nem látni a piacon, aki Solskjær helyére leülhetne – bár Pochettino napjai mintha meg lennének számlálva a Tottenhamnél. Az elvárások nincsenek magasan továbbra sem, ez a csapat maximum negyedik, ötödik helyig kúszhat fel jó esetben. Ahhoz viszont jobban kellene meccsbe nyúlni, végleg elfelejteni a gyenge játékosokat, bebetonozni a tiniket a kezdőbe, és valami felismerhető taktikát kellene kieszelni.

A mostani Unitednek sincs különösebb ismérve:

pályán szédelgő játékosokat látunk, akik a pillanat hevében próbálják kitalálni, mi lenne a legkézenfekvőbb megoldás az ellenféllel szemben, váltogatva a széljátékot és a középen való megindulást.

Pedig voltak ennél értelmesebb jelei is a taktikának: mikor a United letámadott és brutális kontrákkal, pontos passzokkal szétfutotta az ellenfelét. Nemrég a Guardian arról írt, a csapat játékosai közül többen is kételkednek a norvég kompetenciájában, ami valószínűleg szivárogtatásnak tűnik olyanok részéről, akiket parkolópályára tett Solskjær.

Ezeket látva, hallva leszűrhetjük: minden eddiginél nagyobb baj van a csapattal. Megoldást nem lehet kínálni, főként addig nem, míg hagyják garázdálkodni Woodwardot, utóbbit pedig a vezetés bizonyosan pozícióban fogja tartani. Hiszen ők a marketingértéket látják a klubban, amelyben kétségtelenül továbbra is élen jár.

Egyetlen megoldás lesz: ha Glazerék kiszállnak ebből az egészből, és olyan tulaj érkezik, aki valamilyen szinten kötődik a Manchester Unitedhez, nem csak a pénzt szedné ki belőle. Lehetett kritizálni a Manchester Cityt, hogy olajpénzből próbáltak feljebb jutni, de őket igazolta az idő és a tettek, míg a Vörös ördögök elhamvadtak saját sebeiket nyalogatva, lapozgatva a fergusoni sikerekről készített emlékkönyveket.

Jobb esetben lehet még azt a könyvet bővíteni, csak ahhoz drasztikus lépések kellenek, nem szezononkénti, koncepciótlan menedzserváltások.

És kevesebb hazugság.

Fotó: Clive Brunskill/Getty Images

Kiemelt kép: David Ramos; Alex Livesey; Shaun Botterill; Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.