Nemzetközi foci sport

Mourinho úgy érzi, a mostani MU gyengébb, mint az előző idényben volt

Kritikusan, de szomorúan nyilatkozott korábbi klubjáról a portugál szakember.

Nem kezdte jól a szezont az előző idényben sem brillírozó Manchester United. Ole Gunnar Solskjaer együttese hat Premier League-forduló alatt két-két győzelmet, döntetlent és vereséget tud felmutatni, ezzel a tabella nyolcadik helyét foglalja el, míg az Európa Ligában egy nagyon sovány győzelemmel kezdte meg a csoportkört.

A norvég szakember José Mourinhót váltotta a kispadon még tavaly decemberben, s kinevezése véglegesítéséig szárnyalt vele a csapat – azóta viszont ismét halványabb teljesítményt mutat. A portugál Record most Mourinhót faggatta az MU helyzetéről, aki nem rejtegette csalódottságát.

Kirúgtak, valószínűleg megérdemeltem, edzőként én is felelős voltam az eredményekért. Azonban a szomorú valóság az, hogy a csapat most rosszabb, mint volt. Bár az emberek talán azt hiszik, élvezem ezt a szituációt, ez nincs így, szomorúsággal tölt el

– mondta Mourinho, aki szerint a mostani csapat gyengébb, mint az előző szezonbeli, és nemcsak a legjobb négy közé kerüléssel lesznek gondjai, hanem a legjobb hatba is alig-alig férhet majd be.

A ManUnited a legutóbbi hétvégén a West Ham United vendégeként kapott ki 2-0-ra, így hat forduló alatt kereken tíz ponttal gyűjtött kevesebbet, mint az éllovas, továbbra is hibátlan Liverpool, és a városi rivális City is öt pontra van már tőle a második helyen.

Kiemelt kép: Mustafa Yalcin/Anadolu Agency/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.