Nemzetközi foci

Súlyos beteg az autópályán forgalommal szemben hajtó és balesetet okozó korábbi szövetségi kapitány

Dietmar Constantini családja közölte: a tréner demenciával küzd.

Még június 4-én okozott súlyos autóbalesetet Dietmar Constantini korábbi osztrák szövetségi kapitány, aki 2009 és 2011 között vezette a nemzeti csapatot, előtte klubedzőként és a válogatott segédedzőjeként dolgozott hazájában két évtizeden át.

Most megszólalt az üggyel kapcsolatban a 64 éves szakember családja, és közölték: Constantini demenciával küzd, ez vezetett a balesethez.

Elismerik, hogy a Didi becenevű tréner volt a hibás, hiszen rossz irányban haladt az autópályán, ezért hajtott bele egy másik autóba. A futballedző mellett a másik kocsi 25 esztendős sofőrje is könnyebben sérült meg.

Azért állt ki a család a nyilvánosság elé, hogy véget vessenek a szárnyra kapott pletykáknak, valamint szeretnék elérni, hogy a betegség kezelését is komolyabban vegye a közvélemény.

Kiemelt kép: Wikimedia

Olvasói sztorik