Nemzetközi foci

Világbajnok Real-klasszis válthatja Zidane-t

A szerdai, párizsi 3-0-s vereség után nehéz helyzetbe került Zinedine Zidane, akivel kapcsolatban a Mundo Deportivo azt írta, lehet, nem sokáig marad a Real Madrid edzője.

Florentino Pérez klubelnök állítólag már a bajnokság kezdete óta kétkedve figyeli, mire lesz képes a francia szakember, akivel ugyan még megvan a La Liga-veretlenség, de a Valladolid elleni hazai 1-1, majd a Villarreal vendégeként elért 2-2 sem az az eredmény, ami elfogadható lenne.

Real: Zidane távozása a téma Spanyolországban
Florentino Pérez az edzőváltáson gondolkozik, a Marca szerint Allegri, Mourinho vagy Raúl érkezhet a kispadra.

Ehhez jött hozzá a párizsi, kapura lövés nélküli, kilátástalan futball, és az ezzel járó 3-0-s vereség, márpedig ez döntési helyzetbe hozhatja Pérez elnököt. A Mondo Deportivo szerint a sportvezető nem biztos, hogy bízik a továbbiakban Zidane-ban (bár egy vasárnapi, Sevilla elleni esetleges győzelem sokat javíthatna jelenlegi helyzetén), és lehet, behozna valakit, akiben jobban bízik.

Zidane: a PSG mindenben jobb volt nálunk
A vezetőedző szerint nem pörgött megfelelő intenzitáson a Real Madrid.

A lap azt írta, az elnökhöz közelállók szerint Pérez elárulta, nagy hibát követett el, amikor a nyáron a Real Madsrid Castillától elengedte Xabi Alonsót a Real Sociedadhoz. A 37 éves világbajnok középpályás júliusban vette át a baszk együttes B csapatát, amely négy forduló után a harmadosztály 3. helyén áll.

Pérez úgy látja, hogy Alonso komolyabb karakterrel és nagyobb taktikai repertoárral rendelkezik, így előbb átadná neki az első csapat vezetését, mint a Castillát jelenleg irányító Raúl Gonzáleznek.

Kiemelt fotó: JAVIER SORIANO / AFP

Olvasói sztorik