Nemzetközi foci

Neymar megtörte némaságát: „Nincs szükségem a szurkolók támogatására”

Kifütyülte a PSG közönsége, ám a hajrában így is győztes gólt szerzett visszatérése során.

Góllal tért vissza a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatába Neymar, aki az előző négy fordulóban kimaradt az együttesből az FC Barcelonához történő visszatéréséről szóló egyeztetések miatt.

A francia bajnokság címvédője szombaton, a Strasbourg ellen csak a ráadásban harcolta ki a győzelmet: a 98-szoros brazil válogatott támadó egy beadást követően hanyatt vetődve, ollózó mozdulattal lőtt a vendégek kapujába, ezzel alakult ki az 1-0-s végeredmény.

A gyengén kezdő Neymart a párizsi mérkőzés első félidejében kifütyülte a Parc des Princes közönségének egy része. A szurkolók nem nézték jó szemmel azt, hogy a brazil futballista vissza akar térni a korábbi klubjához, illetve, hogy egyszer úgy nyilatkozott: legszebb emléke a labdarúgásban ahhoz a 2017-es Bajnokok Ligája-mérkőzéshez kötődik, amelyiken a Barcelonával 6-1-re verték a PSG-t. Győzelmet érő góljánál viszont már erősebb volt a taps, mint a fütty.

Megértem a szurkolók reakcióját, tudom, hogy nehéz volt nekik ez a helyzet. Mostantól előre nézek, a PSG játékosa vagyok, és nem is szeretnék külön üzenni nekik. Korábban is volt már olyan a karrierem során, hogy kifütyültek. Olyan lesz ez, mintha mindig idegenben játszanék.

„Mindenki tudta, hogy távozni akarok, hiszen ezt többször elmondtam. Nem akarok részleteket elárulni a tárgyalásokról, ideje ezt lezárni. PSG-játékos vagyok, és mindent beleadok majd a pályán.”

Nincs szükségem a szurkolók támogatására. Ennek ellenére maradtam, és megvédem a csapatot. Nem számít, hogy a szurkolók hogyan reagálnak. A legfontosabb a játék és a győzelem.

A Barcelona egész nyáron alkudozott Neymar visszavásárlásáról a PSG-vel, ám nem tudtak megegyezni a felek a két éve 222 millió euróért elengedett támadóról. A párizsi csapat az élen áll a francia bajnokságban.

Kiemelt kép: Martin BUREAU / AFP

Olvasói sztorik