Nemzetközi foci

Gólparádét rendezett, majd izgulhatott a Real Madrid

Eleinte csak a tabella alapján volt rangadó a Levante elleni meccs, aztán a vendégek is beindultak.

A tabella alapján rangadó várt a Real Madridra a spanyol bajnokság negyedik fordulójában, hiszen az öt ponttal ötödik helyezett madridiak a hat ponttal negyedik Levantét látták vendégül.

Ebből a pályán eleinte nem sok látszódott: az első félidőben hengerelt Zinédine Zidane sérülésektől sújtott csapata, amely Karim Benzema duplájával és Casemiro találatával háromgólos előnyt szerzett.

Zidane fia hőssé akart válni, rosszul sült el a dolog
Egyenlítés helyett újabb gólt kapott csapata.

Benzemáról egyébként egy érdekes statisztika jelent meg: a sokszor szapult francia támadó a Real legutóbbi 61 bajnokijából 59 alkalommal pályára lépett 2018 januárja óta, ami 97 százalékot jelent. Ez az adat bizonyítja kiváló erőállapotát és sérülésmentességét.

A meccs második félideje teljesen más képet mutatott: bár a hazaiaknak volt több helyzete, feltámadt a Levante, amely az egy éve épp a Realtól szerződtetett Borja Mayoral találatával szépített, majd a 75. percben Gonzalo Melero góljával izgalmassá tette az utolsó negyedórát. Végül a madridiak kihúzták 3-2-vel, és megszerezték második sikerüket a bajnokságban.

La Liga, 4. forduló:

Real Madrid–Levante 3-2 (3-0)

Korábban:
Real Mallorca–Athletic Bilbao 0-0

 

Később, szombat,
16.00: Leganés–Villarreal
18.30: Real Sociedad–Atlético Madrid
21.00: Barcelona–Valencia
Vasárnap,
12.00: Eibar–Espanyol
14.00: Alavés–Sevilla
16.00: Celta Vigo–Granada
18.30: Valladolid–Osasuna
21.00: Betis–Getafe

Benzema első gólja (1-0)

Benzema második gólja (2-0)

Casemiro gólja (3-0)

Mayoral gólja (3-1)

Melero gólja (3-2)

Kiemelt kép: CURTO DE LA TORRE / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik