Nemzetközi foci

Nápolyban értettem meg, mit jelentett Diego Maradona

1991-ben kettőszázötvenkilenc meccsel és száztizenöt góllal a háta mögött távozott Dél-Olaszországból a világ valaha volt egyik legjobb támadója, az „isteni Diego”, ahogy becézték. Maradona több volt egyszerű játékosnál, és még 2019-ben is többet jelent a nápolyiaknak. Campania régió székhelyén értettem meg, ki ez az ember tulajdonképpen.

Egy hosszabb írásban már korábban ecseteltem, hogy egy teljes hetet töltöttem Nápolyban július végén, augusztus elején, aminek gasztronómiai, történelmi és közlekedéssel kapcsolatos vonatkozásai egy életre nyomot hagytak bennem. Ezen hét nap alatt egy másik oldalát is megismertem a városnak, ami lényegében az egész helyet meghatározza, s mindenre kiterjedően átitatja.

Ez a futball, azon belül is a nápolyi csapat, ahol jönnek-mennek a világsztárok, a karakteres edzők, de egyedül Diego Maradona neve az, amit harminc év után is őszinte mosollyal emlegetnek a helyiek.

Az argentin még 1984 nyarán igazolt klubrekordot jelentő 6,9 millió fontért Barcelonából Nápolyba, és mivel a katalán kaland nem sikerült annyira fényesen, hogy Maradonáért sírtak volna a szurkolók távozásakor, a nápolyiak csak reménykedhettek az argentin senkihez nem mérhető képességeiben.

Fotó: Paolo Manzo/NurPhoto via Getty Images

Kezdem a legfontosabb tényekkel:

nem láttam Diego Maradonát focizni.

Mármint régi meccsek felvételén, YouTube-videókon igen, de ahogy mondjuk, Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo pályafutása legszebb éveit végigkísérhettem, addig El Diez, A Tízes már csak felvételeken van meg.

Ami nem baj, csak életem eddigi 24 évének hátterében mindig ott motoszkált az értetlenkedés: itt van ma ez a vicces figura, aki többnyire a drogproblémáival és abból fakadó furcsa viselkedéseivel kerül címlapra, focizott húsz évet, nem is feltétlenül európai topcsapatokban – ennek ellenére olyan kultusz lengi körül a személyét, amire minden játékos vágyakozik.

A kérdés persze nem életem legnagyobb megfejtendő mítosza, de futballrajongóként mindig is érdekelt:

  • Ki tulajdonképpen Maradona?
  • Mit tudott ő, amit más nem?
  • Miért mondják sokan, hogy „Messi jó, de Maradona jobb volt”?

Az isteni Diegóval való első találkozásom talán a lentebbi felvétel volt. A nápolyi csapat 1989 áprilisában Münchenbe látogatott az UEFA-kupa elődöntőjének második meccsére, viszonylag izgalmasabb meccsen 2-2 született, összesítésben pedig az olaszok fináléztak, ahol akkor még két meccsen, de nagy nehezen legyűrték a Stuttgartot 5-4-re.

Viszont még a müncheni visszavágón javában tolták a bemelegítést az Opus együttes Life is Life-jára, Maradona pedig megmutatta, mitől zseni a zseni:

Nem vagyok edző, se szakember, de nálam tananyag lenne ez a felvétel futballistának készülő gyerekeknél, mert két dolog igazán szembetűnő:

  1. amit az argentin támadó tudott, nem feltétlenül kismillió óra gyakorlásának köszönhető, hanem valami másnak, amit vele született tehetségnek mondunk, roppant közhelyesen. Ennek ellenére motivál a játszi könnyedség, amivel kezeli a bogyót.
  2. Az európai futball két és fél percre megközelítette az amerikai focit szórakoztatás szempontjából: Maradona elképesztő show-t csinált a szurkolóknak, pedig még el sem kezdődött a meccs.

Az videókon keresztül is több mint egyértelmű, hogy Maradona tudása, játékszeretete magával ragadó és kimondottan rajongható. Ezek után harminc év távlatából sem meglepő, miért tekintik példaképnek a jelenkor legnagyobb játékosai. Nem kétség, az ő játékát élőben látni megváltás lehetett a nápolyiaknak:

elterelte a figyelmüket az általános szegénységről, az egyéb gondokról, helyette csak gólok, cselek, földöntúli megoldások léptek előtérbe legalább kilencven percig.

A szerző felvétele.

Visszatérve az utazásra: Nápoly a zseniális káosz mintapéldája. A túlzsúfolt utcák, a tengernyi árus, a lehetetlen közlekedés is alátámasztja a Maradona-kultuszt, mert ahogy a rajongás, úgy a helyiek szerint a város sem változott semmit az elmúlt harminc esztendőben.

Már akkor gyanússá válhatott volna a dolog, mikor beszállva a legelső taxiba, egy aláírt képeslap virított a műszerfalon az isteni Diego képével. Lényegében bármerre fordult az ember a belvárosban, olyan szuveníreket áruló stand nem volt, ahol legalább egy darab tárgy ne Maradona nevével lett volna ellátva. Az argentint annyira imádták a csapat színeiben, hogy a tízes mezét 2000-ben visszavonultatta a klub, így

közel húsz éve nem volt játékos, akit érdemesnek találtak volna arra, hogy Az aranyfiú örökébe léphessen.

A megérkezés másnapján röppent fel a pletyka, hogy a Nápoly visszahozná a mezszámot, ha valahogy sikerülne elcsábítani James Rodríguezt Madridból. Mivel a helyiek angol tudása kevésbé erős, így nehezen is vallathattam őket a kérdésben, de kikeresvén az olasz hírportálok erről szóló bejegyzéseit, kétszer-háromszor erőteljes „No, No, No!” felkiáltások ütötték fel a fejüket, mikor a telefonom képernyőjét megmutattam.

A legfurább futballal kapcsolatos nápolyi élményem Procidában ért, ami egy kis sziget, néhány kilométerre a várostól. A tengerparton található a Lido Bar Annamaria büfé, ami egyébként arról is nevezetes, hogy itt forgatták az Il Postino (magyarul Neruda postása) című Oscar-díjas filmet. A hely egy Carlo nevű, Nápoly-rajongó arc kezében van, akinél nagyobb klubfanatikussal még nem találkoztam.

A hűség itt minden. Ha az nincs, focizhatsz jól, nem fogunk szeretni

– mondta Carlo, miután a büfére kiragasztott szelfijeit, fotóit nézegettem. Van közös kép Dries Mertensszel, Kalidou Koulibalyval, Lorenzo Insignével, de még Marek Hamšík is kint díszeleg egyelőre. Ami rögtön feltűnt, hogy Maurizio Sarri feje egy hatalmas, fekete iksszel volt áthúzva, tekintve, hogy Nápolyból Londonba, majd Londonból Torinóba tette át a székhelyét.

Balra Neruda postása, azaz Massimo Troisi, akinek legendája körüllengi a helyet. És persze a keresztül húzott Sarri. – A szerző felvétele.

Cseppet sem naivan kérdeztem Carlót, mi akar ez lenni, mire heves gesztikulációval legyintett egyet, majd számomra ismeretlen kifejezéseket kezdett Sarri kapcsán emlegetni. Gyanítottam, már nem kedveli annyira az olasz mestert.

Szóba került persze Diego Maradona, akiről csak meccsfotók vannak, viszont legendája örök:

Maradonánál nincs jobb. A cseleire tisztán emlékszem, látom, ahogy a térdén dekázva megy előre a labdával. Mások ezt nem tudják így, ilyen természetesen. Egyedül Messi, de ő nincs itt, majd talán egyszer. Én idejönnék a helyébe, megkapná tőlem a tízest is. Viszont akkor sem lehetne belőle Aranyfiú, ahhoz több kell

– fogalmazott a fanatikus, és hogy mi ez a „több”, amiről beszélt, némileg közelebb vitt engem is a kérdéseimhez.

El Diez ugyanis nem távozott Nápolyból.

Nem ment Sevillába, sem az Old Boyshoz, sem a Bocához. Itt él tovább Dél-Olaszországban. Nincs balhé, nincs kábítószer – dekázás, gólok, testcselek és loboncos haj van.

A repülőn hazafelé tartva ugyan nem ezen gondolkodtam, mert a futballnál több élményt szereztem Nápolyban. Most viszont, hogy e sorokat gépelem, egyértelművé vált számomra: egy tehetséges ember is elég ahhoz, hogy a szurkolók mindennél jobban imádják a focit. Elegendő ahhoz is, hogy fanatikussá váljanak, hogy posztereket ragasszanak a falra, képeslapot a műszerfal elejére, névvel ellátott mezben ugorjanak ki a helyi közértbe.

Ha ez eredményekkel – esetünkben Serie A- vagy Szuperkupa-trófeával – párosul, az csak kiegészítés, cseresznye a tortánk tetején. Ennél fontosabb az, hogy legalább egyetlen embert tudjunk kötni kedvenc csapatunkhoz, ráadásul ebben a formában.

Jól belegondolva, a nápolyiak baromi szerencsések, és ez nem mindenkinek adatik meg. Játékosok jönnek-mennek, de Diego Maradona marad. Ritmusra dekázik, miközben szól a Life is Life. Mi, akik sosem láttuk őt, pedig csak bámulunk.

Megvágott videókból megérteni, milyen volt ő aktív korszakában, majdhogynem lehetetlen. A tűz közelébe kell menni, bele egészen a nápolyi katlanba.

És mikor a hat-hétéves nápolyi gyerekek nem Insigne-mezt viselnek, hanem Maradona-feliratút,

akkor érted meg, miről maradtál le a nyolcvanas években.

A szerző felvétele.

Kiemelt kép: Stefano Montesi – Corbis/Corbis via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.