Nemzetközi foci

Marcelino kipakolt: a kupagyőzelem miatt rúgta ki a Valencia

A szingapúri tulajdonos szerint veszélyeztették a BL-pozíciót.

Szerdán robbant a bomba a LaLigában: nem sokkal a Barcelona elleni bajnoki, illetve a Chelsea otthonában esedékes BL-meccs előtt edzőt váltott a Valencia. Marcelino García Toralnak mindössze három LaLiga-találkozó jutott a nemrég kezdődő idényben, az együttes 1-1-1-es mutatóval rajtolt.

Marcelinót – aki két évig irányította a „denevéreket”, akik az előző évadban a negyedik helyen zártak, illetve megnyerték a Spanyol Kupát – a mindössze 43 esztendős Albert Celades váltotta, aki tapasztalatlan szakembernek számít a spanyol élvonalban, a korosztályos válogatottakat irányította, majd Julen Lopetegui segítőjeként tevékenykedett a Real Madridnál.

A menesztett szakvezető két nappal az események után, pénteken borította a bilit.

Teljesen egyértelmű, hogy a Spanyol Kupa megnyerése miatt kellett mennem. Az előző évadban közvetlen és közvetett üzeneteket kaptunk, hogy el kell engednünk ezt a sorozatot. Peter Lim tulajdonos úgy gondolta, a kupaszereplés helyett arra kell összepontosítani, hogy meglegyen a Bajnokok Ligáját érő pozíció. Csakhogy a szurkolók és a játékosok akarták a Király-kupát. Amikor júliusban Szingapúrba utaztam, a tulajdonos gratulált a BL kiharcolásához, nem úgy a kupagyőzelemhez

– magyarázta az 54 esztendős spanyol tréner.

Kiemelt kép: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.