Nemzetközi foci

Amire a francia válogatott készül, arra 44 éve nem volt példa

Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség elnöke a France Info rádiónak úgy nyilatkozott, itt az ideje, hogy a világbajnok összemérje erejét az Afrika-kupa-győztes Algériával.

Az észak-afrikai ország 1962-ben vívta ki függetlenségét a francia gyarmattartóval szemben, de a két ország labdarúgó-válogatottja azóta – hivatalos mérkőzésen – mindössze egy alkalommal mérte össze erejét.

Igaz, a 2001. október 6-án a Stade de France-ban rendezett mérkőzést 4-1-es francia vezetésnél félbe kellett szakítani a 75. percben, mert az algériai szurkolók a pályára özönlöttek.

A felek emellett még négyszer találkoztak a Mediterrán Játékok keretében, de akkor vagy egyik vagy mindkét válogatott a B csapatával vett részt. 1975-ben kétszer is összecsaptak Algírban (ez volt a legutóbbi eset, hogy a franciák pályára léptek az ország területén), Algéria B a csoportmeccset 2-0-ra, majd a döntőt – hosszabbítás után – 3-2-re megnyerte a francia B válogatott ellen..

Djamel Belmadi, az algériai csapat jelenlegi szövetségi kapitánya a hétfői, Benin ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzés után azt nyilatkozta, minden vágya, hogy egy napon a világbajnok ellen vezethesse tanítványait, ráadásul hazai pályán. Belmadi a 2001-es meccsen is játszott, ő szerezte az afrikaiak egyetlen gólját.

Le Graët úgy fogalmazott, amióta hivatalban van, foglalkoztatja ez a gondolat.

Mégiscsak itt az ideje, hogy csaknem hatvan év elteltével, Algéria függetlenné válása óta futballozhassunk ott. Nyolc éve támogatom, hogy megszervezzünk egy ilyen mérkőzést

– vélekedett a francia szövetséget 2011 óta irányító Le Graët, akinek a jelenlegi mandátuma éppen jövőre jár le.

A mérkőzésnek 2020-ban Oran adhatna otthont. A francia szövetség elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a tervezett találkozó előtt utánpótlás-mérkőzést rendeznének, hogy felmérjék, milyen feltételek mellett tudnának megállapodni az algériai féllel. A részletekre rátérve biztonsági kérdéseket vetett fel, valamint azt, hogy egyeztetni kell a köztársasági elnöki hivatallal.

Le Graët szerint egy ilyen mérkőzés ünnep lenne. „Minden ottani fiatal ismeri a bajnokságunkat, a játékosainkat és szeretnék látni a francia válogatottat” – vélekedett.

Kiemelt fotó: FRANCOIS GUILLOT / AFP

Olvasói sztorik