Nemzetközi foci

Lukaku meccset nyert az Internek, rasszista bekiabálásokkal hergelte az ellenfél szurkolótábora

A Torinóhoz és a címvédő Juventushoz hasonlóan az Inter is nyert a Serie A második fordulójában, így ez a három csapat továbbra is hibátlan a mezőnyben. A milánóiak a Cagliari otthonában győztek 2-1-re, a győztes találatot Romelu Lukaku szerezte a 72. percben, tizenegyesből.

Ezután a Cagliari szurkolói majomhuhogással kezdték provokálni a belga csatárt.

Az Inter védője, Milan Skriniar a Gazzettának azt mondta a találkozót követően, az ilyen megnyilvánulásoknak semmi helyük a focipályán. Antonio Conte, a vendégek vezetőedzője úgy nyilatkozott, ő ugyan a kispadnál nem hallott semmit, de az tény, hogy Olaszországban ez gyakran előfordul.

A mérkőzés összefoglalója:

A Cagliari szurkolóira ez különösen igaz. Tavaly Moise Keant találták meg, aki akkor még a Juvéban játszott (most nyáron az Evertonba igazolt), de korábban provokálták Blaise Matuidit, valamint Sulley Muntarit is, utóbbi 2017-ben lesétált a pályáról meccs közben.

Érdekes módon egyik ügyben sem lépett a szövetség, sőt, Keant Leonardo Bonucci kritizálta amiatt, hogy nem kellett volna provokatívan ünnepelnie, míg Muntarit eltiltották egy mérkőzésre, ugyanis második sárgát ért az, hogy otthagyta a mérkőzést.

Eredmények – Serie A, 2. forduló

Atalanta-Torino 2-3 (1-1)
Cagliari-Internazionale 1-2 (0-1)
Genoa-Fiorentina 2-1 (1-0)
Lecce-Verona 0-1 (0-0)
Sassuolo-Sampdoria 4-1 (3-0)
Udinese-Parma 1-3 (1-1)
SS Lazio-AS Roma 1-1 (0-1)
Juventus-SSC Napoli 4-3 (2-0)
AC Milan-Brescia 1-0 (1-0)
Bologna-SPAL 1-0 (0-0)

 

A tabella:

1. Internazionale   2  6-1    6 pont
2. Juventus         2  5-3    6
3. Torino           2  5-3    6
4. SS Lazio         2  4-1    4
5. Genoa            2  5-4    4
6. Bologna          2  2-1    4
7. Verona           2  2-1    4
8. Sassuolo         2  5-3    3
9. Parma            2  3-2    3
10. SSC Napoli       2  7-7    3
11. Atalanta         2  5-5    3
12. Brescia          2  1-1    3
13. AC Milan         2  1-1    3
14. Udinese          2  2-3    3
15. AS Roma          2  4-4    2
16. Fiorentina       2  4-6    0
17. SPAL             2  2-4    0
18. Cagliari         2  1-3    0
19. Lecce            2  0-5    0
20. Sampdoria        2  1-7    0

Nyitókép: Enrico Locci/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.