Nemzetközi foci

A szurkolóktól kritikát, válogatottjától meghívót kapott a Fradi-csatár

Mikalaj Szihnyevics sérült, mégis meghívták a fehérorosz keretbe.

A Ferencváros két külföldi játékosa, a bosnyák Eldar Civic és a fehérorosz Mikalaj Szihnyevics is meghívót kapott hazája nemzeti válogatottjába a szeptember eleji Eb-selejtezőkre – írja a klub honlapja. Érdekesség, hogy minkét játékos lemarad a Fradi csütörtöki EL-meccséről.

Három játékos is kiesett az EL-meccsre készülő Fradiból
Útra kelt Litvánia felé a bajnokcsapat.

Bosznia-Hercegovina két tétmeccset játszik: szeptember 5-én fogadja hazai pályán Liechtensteint, majd szeptember 8-án Örményországba utazik. Fehéroroszország szeptember 6-án játszik kvalifikációs mérkőzést Észtországban, majd három nappal később barátságos meccsen lép pályára Wales ellen idegenben.

Szihnyevics meghívása azért is érdekes, mert a különböző fórumokon ő a talán leginkább kritizált Fradi-játékos: a drukkerek szerint Böde Dániel és Davide Lanzafame megtartása is okosabb húzás lett volna, mint a fehérorosz szerződtetése. Szerhij Rebrov vezetőedző, valamint nemzeti csapata viszont bízik benne.

A 27 éves támadó a Fradiban eddig öt meccsen gól nékül áll, a válogatottban öt év alatt 15 meccsen egyszer volt eredményes, még 2014-ben.

Kiemelt kép: MAXIM MALINOVSKY / AFP

Olvasói sztorik