Nemzetközi foci

Tüdőgyulladása miatt kihagyhatja a nyitányt a Juventus edzője

Korábban a témában:

Tüdőgyulladása miatt nem Maurizio Sarri vezette a hétfői edzést a Juventus labdarúgócsapatánál.

A klub bejelentése szerint a 60 éves olasz tréner a múlt héten megfázással küzdött, ezért kihagyta a harmadosztályú Triestina elleni felkészülési találkozót szombaton. A további vizsgálatok viszont kimutatták, hogy a láncdohányos edzőnek tüdőgyulladása van, így megkezdték az orvosi kezelését.

Arról a Juventus nem adott tájékoztatást, hogy Sarri ott lesz-e a kispadon a Serie A szezonnyitó fordulójában, amelyben az elmúlt nyolc idény bajnoka szombat délután a Parma vendégeként lép pályára.

Sarri egy évvel ezelőtt távozott a Napolitól, majd a Chelsea-vel megnyerte az Európa-ligát, az angol bajnokságban harmadik lett – ezzel jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe csapata -, a Ligakupa döntőjében csak tizenegyesekkel kapott ki a Manchester Citytől, az FA-kupából pedig februárban az ötödik fordulóban búcsúzott. Június közepén jelentették be, hogy három évre Torinóba kötelezte el magát.

Kiemelt fotó: MARCO BERTORELLO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.