Nemzetközi foci sport

Megtámadták a vajdasági csapat szurkolóit hazafelé menet

Szerbiában története első idényén szerepel az élvonalban, vagyis a Szuperligában az a Topolya SC, amely településben minimális többségben magyarok laknak. A vajdasági klub a liga ötödik fordulójában már 0–2-ra is vezetett, ám a Vojvodina visszajött a meccsbe és a 96. percben döntetlenre mentette a meccset.

A hazai csapat drukkerei azonban a hazafelé tartó TSC szurkolóinak egy csoportjára támadtak Temerinben. A topolyai klub közleményében elítélte a történteket.

A Topolya egyébként szenzációsan kezdett, a hétvégi iksz előtt négy győzelmet aratott, ezzel holtversenyben pont a Vojvodinával vezeti a tabellát – de az eggyel kevesebb meccset játszó Partizan Beograd is beérheti, a Crvena zvezda pedig mindenkit meg is előzhet, ha ötödjére is győz majd.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.