Nemzetközi foci

Megvan, ki lesz a Német Labdarúgó Szövetség új elnöke

Fritz Keller az egyetlen jelölt.

Fritz Keller a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) egyetlen elnökjelöltje, így minden bizonnyal az élvonalbeli SC Freiburg első emberét nevezik majd ki a szeptemberi választást követően – jelezte az MTI.

A hétmillió tagot számláló DFB egy bizottságot hozott létre annak érdekében, hogy megtalálják a 2016 áprilisától hivatalban lévő, idén április elején lemondott Reinhard Grindel utódját. A testület egyetlen elnökjelöltet talált alkalmasnak a feladatra: Fritz Kellert.

A 62 éves üzletember a vendéglátóiparban és a borászatban nemzetközileg ismert szaktekintély, 1991 óta elnökhelyettese a Freiburgnak, amelyet 2010 óta vezet, közel öt éve elnökként. A német együttes Sallai Roland személyében magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztat. Fritz Keller a ligában (DFL) 2016 óta tagja a felügyelőbizottságnak.

Keller elődje, Grindel az 1900-ban alapított DFB 12. – egyben legrövidebb ideig hivatalban lévő – elnöke volt. Lemondásának hátterében az állt, hogy a Spiegel magazin közzétette: a sportvezető a DFB médiamenedzsmentjének felügyelőbizottsági elnökeként 78 ezer eurónyi (25.4 millió forintnyi) jövedelmet nem vallott be 2016-ban és 2017-ben. Emellett a Bild szerint elfogadott egy luxuskarórát Grigorij Szurkisz volt ukrán szövetségi elnöktől, ezt Grindel később beismerte, és hatezer euróra (1.9 millió forintra) becsülte az óra értékét. Az ügy következményeként a sportvezető lemondott az európai szövetség (UEFA) alelnöki posztjáról, és a nemzetközi szövetség (FIFA) vezető testületében betöltött tagságáról is.

Kiemelt kép: Patrick Seeger/dpa/AFP

Olvasói sztorik