Nemzetközi foci

A Fradi végtelenül szomorú válasza: nem magyart nevelünk, hanem állami segítséggel külföldit veszünk

A kedd esti, a zakó méretét tekintve történelmi hazai BL-vereségben (Ferencváros-Dinamo Zagreb 0-4) nem az a legfájóbb, hogy kiesett a leggazdagabb, legnépszerűbb, legnagyobb potenciállal bíró magyar klub – hiszen ott lebeg még az EL-főtábla reménye – , hanem az, hogy meg sem próbál a hazai futball fejlődésének élharcosa lenni. Elemzés.
Korábban a témában:

A csapat nevében is szégyellem magam, szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól

– nyilatkozta a mérkőzés lefújása után közvetlenül a Ferencváros csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő. A jobbhátvédnek nem volt igaza: semmi szégyellnivaló nincsen abban, hogy a horvát bajnok könnyed, látványos játékkal ütötte ki a sorozatból az NB I címvédőjét.

Ez ugyanis a realitás. Ami már az odavágó tekintélyes részében is nyilvánvaló volt, csak éppen a zágrábiak nagyképű, öntelt, kivagyi hozzáállása miatt nem érvényesült, az az Üllői úton valósággá vált: kiütközött a csapatok között meglévő – amúgy igencsak tekintélyes – tudásbeli különbség.

Nem arról volt szó, hogy a Fradi nem hajtott, vagy akart volna eléggé, hogy ne nyújtotta volna a tőle telhető közel maximumot. A csapat tisztességesen felkészült a meccsre, elvégezte a szükséges munkát, volt meccsterve, taktikája, elképzelése. Csak éppen a pályán egy erősebb, felkészültebb, jobb erőkből álló ellenfél várta őket, amely nem engedte meg nekik a kibontakozást. Előfordul.

„Megleptek minket a középpályás letámadásukkal, nem tudtunk velük mit kezdeni” – magyarázta a meccset követő interjújában Szerhij Rebrov, a Fradi vezetőedzője. Bár azt is mondta, nem akar elemzésbe bocsátkozni, valójában a meccs legfontosabb részletére mutatott rá, a Ferencváros ugyanis a középpályán maradt alul – méghozzá csúfosan.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Nem tudtuk lelassítani a meccset

Már a zágrábi első meccsen is látványosan kiütközött, a Fradi nem igazán tud mit kezdeni azzal, ha a horvátok magasra tolják a letámadásukat, de ez a visszavágóra még egyértelműbbé vált. Rebrov terve az lehetett, hogy a meccs elején át kell rugdosni a presszinget, ezzel megpróbálva elvenni az élét a Dinamo gyors, lendületes játékának. Az elképzelés annyira jól sikerült, hogy Tokmac az első tíz percben kétszer is a horvátok védelme mögé jutott – pont a korábbi Fradi-játékos, Dilaver oldaláról indulva –, ám egyik alkalommal sem tudta gólra váltani a helyzetét. Ezen a ponton már lehetett sejteni: az ilyesfajta pazarlás nem fog beleférni a párharcba. Nem is fért.

A horvátok ugyanis megmutatták, képesek tartani a letámadásuk intenzitását, sőt, még fokozták is azt. A középpálya közepén játszó Sigér, Haratyin kettősnek szinte semennyi időt nem hagytak a labdával, mindkét játékost teljesen elszigetelték a labdakihozataloktól. Innentől két út maradt nyitva a Fradi előtt: felívelt labdával keresni a többnyire két-három védő között őrlődő Szihnyevicset, vagy megpróbálni felcipelni a labdát a vonalak mellett.

A Dinamo természetesen mindkét eshetőségre felkészült. Lovrencsicset és a bosnyák Civic-et a vonal mellé szorították, hogy ott párharcokat kierőszakolva szerezzék meg tőlük a labdákat, a Szihnyevics felé lőtt passzok után pedig könnyedén hozták el a lecsorgókat. A labdát és a területeket is maximálisan kontroll alatt tartották, sőt, arra is gondot fordítottak, hogy játsszanak a mérkőzés tempójával.

A Fradinak esélye sem volt lelassítani a meccset, pedig ez lehetett volna a kulcs ahhoz, hogy ne ütközzön ki a horvátok technikai fölénye.

Ez egy másik út volt, mint a Fehérváré – nem is működött annyira

A labdakihozatalokat segíthette volna, ha Skvarka visszavontabban játszik, a szlovák játékos azonban sokszor még a csatár Szihnyevicsnél is magasabban helyezkedett. Ezzel ismét előkerült az odavágón is húsba vágó probléma, miszerint a Fradi csapatrészei túlzottan elszakadnak egymástól, emiatt pedig komolyabb nyomás alatt nem kivitelezhető a folyamatos passzjáték. A „mi lett volna, ha” eshetőség nyilván ezen a szinten már nem játszik, de a párharc szinte állatorvosi lova annak, mennyire hiányzik a mostani Ferencvárosból az uruguayi Gorriaran: nélküle a csapatnak nincs olyan játékosa, aki dinamikus nyolcasként képes visszalépni, majd megérkezni a tizenhatos elé, vagy szükség esetén egy-egy csellel, megindulással kiszabadítani a labdát a nyomás alól, és felcipelni azt az ellenfél kapuja elé.

Egy évvel ezelőtt az akkor MOL Vidi néven futtatott Fehérvár kapott gól nélkül lépett túl a svéd bajnok Malmőn, ezzel biztosítva magának őszre a csoportkörös európai kupaszereplést. Ez utóbbi még a Fradinak is összejöhet – az Európa Liga playoff-körében az izraeli Maccabi és a litván FK Suduva párharcának győztesét kellene hozzá kiütni –, ám ezzel együtt elég egyértelmű különbségek vannak a két klub menetelése között.

A fehérváriak tavalyi első hat európai kupameccsük közül hármat is kapott gól nélkül hoztak le – a Ferencvárosnak idén egyetlen egyet sem (!) sikerült. Látványos a különbség az engedett lövések számában is: míg a Vidi tavaly meccsenként átlagban 10 körüli lövést engedett az ellenfeleknek, addig a Fradi ellen a Ludogorec két meccsen összesen 31-szer(!) a Dinamo pedig 44-szer kísérletezhetett lövéssel. Ez sokkoló különbség.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Pláne, hogy ezeknek a minőségében is komoly differencia látható: a Vidi ellen a Dudelange, Ludogorec, Malmö, AEK négyes összesen 29-szer találta el a kaput, a Ferencváros ezzel szemben csak a Dinamo, Ludogorec páros ellen beszedett 31 kaput találó próbálkozást.

A Vidi egy éve kompakt csapatszerkezete és alapvetően zárt védekezésre, a játék tördelésére berendezkedett játékfelfogása miatt juthatott sokáig, és azért, mert mintaszerű fegyelmezettséggel játszott a labda ellen – eközben nagyon hatékonyan értékesítette a helyzeteit. Az idén a Ferencváros csapatrészei között átlagosan 3-5 méterrel volt nagyobb terület, emiatt az ellenfeleik könnyebben tudtak nyomást helyezni a védelmükre, és végső soron többször kísérletezhettek ellenük lövéssel veszélyes helyről.

Ha egyetlen statisztikai adatot kellene kiemelnünk arról, miért és miben alkalmazkodott hatékonyabban az európai kupaporondhoz a tavalyi Videoton, mint az idei Ferencváros, akkor ezt említenénk:

  • a fehérváriak egy éve meccsenként átlagosan 80,75 védekező párharcot vívtak meg 58,2 százalékos hatékonysággal,
  • a Fradinál ugyanez a szám idén 66, miközben a hatékonyság is alacsonyabb, 53 százalékos.

A Vidi tehát hatékonyan oldotta meg, a meccsek párharcok összességére bontását, így a nála erősebb ellenfelek nem tudták felpörgetni a játékuk tempóját, és ezzel hibára kényszeríteni a magyar csapatot. Rebrovéknak ugyanez csak hellyel-közzel, de inkább semennyire sem sikerült.

Magyarra fordítva: a Fradi nem a játékot tördelte, hanem odaállt focizni. És amint szembejött egy komoly csapat, jelentősen jobb játékosokkal, alulmaradt.

Mindenki eldöntheti, hogy neki melyik hozzáállás a szimpatikusabb – egyelőre még arra is van esély, hogy mindkettő ugyanoda és ugyanaddig juttatja el Európában az éppen aktuális magyar bajnokcsapatot.

Van itt azonban még valami, amiről muszáj beszélni

Mégpedig az, vajon szolgálja-e bármelyik siker – és ebben az értelemben a Vidi tavalyi menetelése sokban nem különbözik a ferencvárosi bravúroktól – érdemben is a magyar futball fejlődését, hosszú távú előrelépését?

Hazai-légiós arány a BL-csapatok keretében:

Rosenborg: 15/18. Linz: 14/18. Basel: 12/18. Maribor: 12/18. Dinamo Kijev: 12/18. Zvezda: 11/18. Dinamo Zagreb 10/18. Brugge: 9/18. Celtic: 9/18. Quarabag 9/18 CFR: 8/18. Köbenhavn: 7/18. Ajax: 7/18. Krasznodar: 7/18. Porto: 6/18. Ferencváros 6/18. Olympiakosz: 5/18. Basaksehir: 5/18. PAOK: 4/18. APOEL 4/18

Vegyük például azt, hogy a keddi BL-játéknapon szereplő csapatok közül mindössze négy (Olympiakosz, APOEL, PAOK, Basaksehir) akadt, amelyiknek meccskeretében kevesebb hazai játékos szerepelt, mint a Ferencvároséban (5/18, azaz 27 százalékos arány).

Ezek közül egyedül az Olympiakosz vívta ki a továbbjutást, azaz elmondható: a Fradinál jobb csapatok is nagyobb arányban építenek hazai játékosokra, mint a magyar bajnok. És ez még csak a nemzetiség, abba bele sem mentünk, hogy az egyes klubok (amelyek az Ajax kivételével egyébként jó eséllyel a főtábla pofozógépei lesznek majd) hány konkrétan saját nevelést alkalmaznak, vagy küldenek pályára.

Az FTC számával tisztában vagyunk: egy jó nagy kerek nulla,  azaz náluk rosszabbul biztosan nem áll senki.

Ott van például az osztrák ezüstérmes LASK Linz. Korábbi edzőjük, Oliver Glasner azóta a Bundesligában szereplő Wolfsburg trénere lett, de a csapat teljesítményén ez nem látszik: a PSV-t kiejtő svájci Baselen úgy gyalogoltak át kettős győzelemmel és 5-2-es összesítéssel, hogy a kezdőcsapatukban nyolc osztrák játékos kapott szerepet. A csapat átlagéletkora 25 év alatt van, és még a kispadra is csupán egyetlen külföldi fér oda. Az első osztályba 2017-ben jutottak fel, öt éve még a megszűnés szélén egyensúlyozott a klub – amúgy a stadionjuk összesen 6000 fő befogadására képes. Mondjunk egy plasztikus példát: ők az osztrák Puskás Akadémia, csak éppen náluk javarészt piaci forrásokból épül egy valóban fiatal, hazai játékosokra alapozó csapat. És sikeres. Nocsak, így is lehet.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Sőt, továbbmegyek: egyedül így lehet. Így van ugyanis értelme. Mit nyilatkozott Szerhij Rebrov a lefújás után kedden este? „A játékosaim jól helytálltak egy olyan csapat ellen, amelynek játékoskerete több mint százmillió eurót ér.” Fantasztikus. Mit üzen mindez? Majd, ha lesz nekünk is százmilliós keretünk, akkor lesz esélyünk nyerni. De vajon miből lesz? A horvátok ugyanis kinevelték és felépítették maguknak – mi ellenben maximum megvenni tudjuk. És ami a legszomorúbb, hogy ez utóbbiból már titkot sem csinálnak a Ferencvárosnál.

Még több pénzre van szükség a sikerhez. Hogy honnan? Hát a közösből! Az a felismerés ugyanis már nem vita tárgya, hogy a magyar futball nem tud kellő számban a nemzetközi szintnek megfelelő játékosokat kitermelni – túl sokáig és túl sokszor láttuk ehhez elbukni Böde Dánieleket és Varga Rolandokat. Az a válasz viszont, amit erre a problémára a leggazdagabb, legismertebb, egyedüli valódi piaci potenciállal bíró magyar klub ad (azaz: akkor majd veszünk külföldieket), végtelenül kiüresítő és elszomorító.

Ha a Fradi sem érez magában elég ambíciót, elég hátszelet, elég erőt ahhoz, hogy megpróbáljon ennek a közegnek a zászlóshajója lenni, akkor vajon kicsoda? Fog egyáltalán valaha, bárki? És vajon kin segít az, ha két év múlva kétszer-háromszor olyan drága argentin, brazil, ukrán és szerb játékosokkal bejut a BL-be a csapat?

Tegyük a szívünkre a kezünket: a Ferencváros a könnyebb utat választotta. Leszakadt a magyar futballközegről, és szinte teljesen nyíltan vallja, hogy szándékában sem áll megváltoztatni a status quót – inkább élvezi az állam hátszelét, a kivételesen szerencsés körülményeket, és bevásárol, amíg még lehet, és ameddig van miből. Történetesen ezért akár még tényleg el is szégyellhetné magát valaki.

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágó

Ferencváros–Dinamo Zagreb 0-4 (0-1)
Budapest, Groupama Aréna, 22 000 néző.
v.: Ruddy Buquet (francia)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Sigér, Skvarka (Heister 71.) – Zubkov, Szihnyevics (Boli 84.), Tokmac (Varga R. 65.).
Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi (Gojak 69.), Olmo (Situm 84.) – Hajrovic (Majer 77.), Petkovic, Orsic.
Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerző: Ademi (16.), Petkovic (47.), Olmo (55.)
Sárga lap: Civic (24., 68.) ill. Ademi (26.), Hajrovic (28.), Gojak (79.)
Kiállítva: Civic (68.)

5-1-es összesítéssel továbbjutott a Dinamo Zagreb.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.