Nemzetközi foci

Cristiano Ronaldo elmondta, miben különbözik Messitől

Korábban a témában:

Ritka alkalom, hogy Cristiano Ronaldo, vagy Lionel Messi egymásról beszél, általában kölcsön tisztelettel csöndben maradnak. Ezt a csöndet azonban megtörte a portugál, aki egy interjúban részletesen is kifejtette,

Annyi a különbség közöttünk, hogy én több csapattal is nyertem Bajnokok Ligáját. Messi egy kiváló játékos, aki nem csak az Aranylabdákat halmozza, hanem évről évre fejlődik, ahogyan én is

– foglalta össze a DAZN számára gondolatait Ronaldo.

A Juventus klasszisa a BL-történelem legeredményesebb játékosa, 162 mérkőzésen 126 gólig jutott, ebből 65 az egyenes kieséses szakaszban. Messinek sincs oka egyébként szégyenkezni, a két évvel fiatalabb csatár 135 találkozón 112 gólt lőtt, utoljára a Liverpoolnak egy brilliáns szabadrúgást az elődöntőben.

Ronaldo egyébként egyszer nyerte meg a trófeát a Manchester United és négyszer a Real Madrid játékosaként, Messinek négy BL-győzelme van a Barcával.

Kiemelt kép: Ira L. Black/Corbis via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.