Nemzetközi foci

Bejelentette visszavonulását Wesley Sneijder

Harmincöt évesen fejezi be a válogatottsági rekorder klasszis.

Wesley Sneijder, a hollandok kétszeres világbajnoki érmes labdarúgója bejelentette visszavonulását. A 35 középpályás döntését hétfőn az FC Utrecht székházában jelentette be, ahol mostantól kiállítás tekinthető meg karrierjének trófeáiból, emlékeiből.

Érdekesség, hogy az Ajaxban nevelkedett Sneijder soha nem játszott szülővárosa csapatában, viszont ezután a klub vezetésében kap szerepet. A labdarúgó 134 alkalommal lépett pályára a holland nemzeti együttesben – utoljára 2018 szeptemberében a Peru elleni felkészülési mérkőzésen -, ezzel hazájában csúcstartó – adta hírül az MTI.

Szétnyílt a fejbőre, ömlött a vér: horrorsérülést szenvedett a magyar kapus
Lencse László véletlenül fejen térdelte Mursits Rolandot, akit kórházba kellett szállítani.

Sneijder a válogatottal 2010-ben vb-döntőt játszott, 2014-ben pedig a brazíliai tornán a harmadik helyen végzett. Klubkarrierje során négy különböző országban (Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Törökország) lett bajnok, az Internazionale játékosaként pedig 2010-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Legutóbb a katari al-Garafában játszott, ahová 2018 elején érkezett, és idén tavasszal járt le a szerződése. Sneijder klasszis honfi- és kortársai közül május közepén vonult vissza a 36 éves Robin van Persie, míg a 35 éves Arjen Robben – akivel a Real Madridban szerepelt együtt – július elején hozta meg ezt a döntést.

Kiemelt kép: AFP / ANP / Koen van Weel / Netherlands OUT

Olvasói sztorik