Nemzetközi foci bajnokok ligája

Minden idők legnagyobb fizetésével láncolná magához Olmót a Dinamo

Kedden is jó lesz figyelni rá!

Nem vitás, hogy Dani Olmo a Dinamo Zagreb legfényesebb csillaga, ezt kedden a Ferencváros futballistái is megtapasztalhatták. Az ifjú spanyol sajnos szép gólt lőtt a magyar bajnoknak a BL-selejtezőben (1–1), és a megfékezése a budapesti visszavágón is elengedhetetlen lesz.

A horvát klub elöljárói pedig azon fáradoznak, hogy valahogy megtartsák a 21 esztendős spanyolt, akire 2014-ben csaptak le. Dani Olmo sajtóhírek szerint a Manchester United, az Everton és a Bayern München radarjára is felkerült, míg korábban szó volt arról is, hogy visszavinné a Barcelona.

Zágrábban a pénzzel igyekeznek operálni. Egyrészt akár harmincmillió euróért sem adják, másrészt a 24sata szerint évi kétmillió eurós, azaz 650 millió forintos fizetéssel igyekeznek maradásra bírni. A lap szerint ötéves megállapodást kínáltak a játékosnak, méghozzá olyan kondíciókkal, melyekre korábban nem volt példa. Ezzel az összeggel Dani Olmo lenne a Dinamo Zagreb legjobban fizetett futballistája, mi több, a korábbi Jugoszlávia egyetlen tagállamában sem keresett még ennyit labdarúgó.

Kiemelt kép: STIPE MAJIC / ANADOLU AGENCY

Olvasói sztorik