Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Red Bull Salzburg és a Real Madrid az osztrák csapat otthonában, a hazaiaknál pedig – csakúgy, mint a Chelsea ellen – ezúttal is kezdő volt Szoboszlai Dominik. A 18 éves, magyar válogatott játékos egy félidőt kapott, benne volt a hazai csapat legnagyobb gólszerzési lehetőségében is. A szünetben a salzburgiak majdnem teljes sorcserét tartottak.

A találkozón mindössze egy gól született, azt a Real Madrid nyári bombaigazolása, Eden Hazard szerezte a 19. percben. A félpálya magasságából indult meg egy előre lőtt labdára, majd a szélről kissé befelé húzva lőtt a hazai hálóba. Nem rossz első realos találatnak a belgától.
A Real Madrid kezdőjében Hazard mellett olyan játékosok kaptak helyet, mint Sergio Ramos, Toni Kroos, Isco, vagy épp Karim Benzema, míg a kispadról beszállt például Luka Jovics is.
Nyitókép: TF-Images/TF-Images via Getty Images