Nemzetközi foci sport

Rooney hazatér, mögötte összetört szívek maradnak

Viszonylag hamar lezajlott a nyár egyik legmeglepőbb futballtranszfere: egy nappal azután, hogy felmerült a hazatérés lehetősége, Wayne Rooney meg is egyezett a másodosztályú Derby Countyval. Az angol válogatottsági gólrekorder januárban érkezik majd a csapathoz – 18 hónapra ír alá, de lesz a szerződésében opció plusz egy évre –, amikor nem csak játszik majd, hanem már az aktív pályafutása utáni időszakra, a lehetséges edzői karrierjére is gondol, az első keret és az utánpótlás szakmai munkájából is kiveszi majd a részét. Teljesen érthető Rooney döntése, mivel mikor csatlakozni fog a Derbyhez, akkor már 34 éves lesz.

Még mindig játékos vagyok és az is maradok. De amikor eljön az idő, akkor már készen fogok állni arra, hogy edzői vagy menedzseri szerepkörre váltsak

– mondta a megállapodás után.

Visszatér Angliába Wayne Rooney, másfél évre írt alá
2020 januárjában csatlakozik a Derby County csapatához.

És az sem elhanyagolható szempont, hogy korábban csak az Evertonban és a Manchester Unitedben focizott, azaz sosem került távolabb egy órányi autóútnál a tágabb családjától. Most viszont átszelte az óceánt, és bár a keleti parton talált magának csapatot, azért az Egyesült Államokból hazaruccanni nem teljesen ugyanaz, mint mondjuk kocsiba ülni és vezetni 30-40 mérföldet.

Az eredeti hírt megszellőztető Telegraph, majd a The Athletic napokban indult brit aloldala is arról írt, hogy a labdarúgó még amúgy megbirkózott a tengerentúli élettel, a felesége, Coleen már nem igazán tudott hozzászokni az amerikai mindennapokhoz és elég komoly honvággyal küzd. Wayne Rooney így nemrég, az All Star-gála miatti szünetet kihasználva leült a washingtoni klub vezetőivel és elég nyíltan beszélgettek a jövőjéről, majd megegyeztek abban, hogy nem tölti ki a 2021-ig szóló szerződését. Persze várnak majd némi kompenzációt a játékosért cserébe, de már el is kezdték keresni az utódját.

Van igény a sportban klasszikus újságírásra?
Merre tart a sportújságírás? És Magyarországon? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ legújabb podcastünkben, de csak miután beszélgettünk a magyar foci legújabb fekete napjáról.

Hogy miért épp a Derby Countyban folytatja majd Rooney?

  • Egyfelől a csapat nagyon közel volt már az előző szezonban is a feljutáshoz,
  • másfelől a nyáron távozott a vezetőedző Frank Lampard, akinek a helyétPhilipp Cocu vette át.

Márpedig a korábban a holland válogatottnál másodedzősködő, a PSV-vel három holland bajnoki címet nyerő, majd legutóbb a Fenerbahcénál dolgozó Cocu munkásságát sokan, így Rooney is Louis van Gaaléhoz hasonlítja, az angol csatár pedig nagyon kedvelte utóbbit, amikor együtt dolgoztak még a Manchester Unitednál.

Wayne Rooney elsőre furcsa döntése az ő oldaláról nézve egy jól átgondolt terv, Washingtonban viszont csak szomorúságot hagy maga mögött.

A 25 éve alapított DC United történetében ugyanis toronymagasan ő a legnagyobb sztár. De nem csak klub, hanem ligaszinten is kiemelkedő spíler, akit globálisan is ismernek, nem véletlenül az MLS egyik legjobban fizetett játékosa évi 3,5 millió dolláros gázsival. A csatár emellett élvezettel és kifejezetten szórakoztatóan játszik, nagy figyelmet irányítva a korábban sokszor lesajnált Unitedra.

Mert ki ne emlékezne arra, amikor hatalmas sprint után szerelt becsúszva, hogy aztán tökéletes passzt adjon a csapattársának?

Vagy mikor nem is olyan rég a saját térfeléről lőtt gólt?

Az ezekről készült videók bejárták a világot, ennél jobb reklám pedig egyszerűen nem létezik – a DC United felkerült a világ focitérképére. És Rooney nem csak a showtime-ot hozta el az amerikai fővárosba, a 46 mérkőzésen szerzett 25 gólját és 13 gólpasszát nem nagyon kell magyarázni, mint ahogy azt sem, hogy a 2017-ben még az egész ligát tekintve utolsó előtti DC-t egy évvel később már rájátszásba juttatta, és most is úgy állnak, hogy készülhetnek a playoffra. Rooney ezt a munkát még végigviszi, de aztán hazamegy.

El lehet képzelni, mennyire örülnek most Washingtonban annak, hogy Rooney a tavaly nyáron kötött szerződése első harmada után lelécel. Persze a DC United sem tétlenkedik, már ki is nézték a helyére a jelenleg Kínában focizó Ola Kamarát, aki a pályán alighanem pótolni tudja majd őt: a norvég csatár gólerős, a gólpasszokat is szép számban osztogatja, és mivel négy évvel fiatalabb, több kilométer is van még benne.

Mint ikon, ugyanakkor biztosan képtelen lesz Rooney örökébe lépni.

Az angol távozásával nem csak a DC United veszíti el a legértékesebb játékosát, de az MLS-nek is nagyon fog fájni, hogy az egyik legnagyobb húzónevét nem tudta megtartani.

Nyitókép: Justin Casterline/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.