Nemzetközi foci

Egyre mélyebbre süllyed a világbajnok védő

Kevin Grosskreutz már csak a harmadosztályban szerepel, és ott is fölöslegesen durvul.

Kevin Grosskreutz mindössze hatszor szerepelt a német válogatottban, mégis világbajnoknak mondhatja magát: a Borussia Dortmund korábbi védője ott volt a 2014-es tornán, pályára nem lépett, az érem viszont természetesen járt neki.

Körülbelül eddig tartott a sikerszériája, mert bár korábban a Dortmunddal kétszer bajnok volt, és szerepelt a 2013-as, elbukott BL-döntőben is, 26 éves kora óta nem találja a helyét.

Utolsó szezonja gyenge volt a Dortmundban, majd elment a török Galatasarayba, ahol pályára sem lépett. Később a Stuttgartban még szerepelt a Bundesligában, de kiestek, jelenleg pedig a harmadosztályú Uerdingen 05 játékosa.

Ezt csak azért írtuk le, mert éppen öt évvel a vb-cím után, 31 évesen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a tegnapi bajnokijukon, teljesen feleslegesen, úgy, hogy a labda a közelben sem volt, szándékosan beletalpalt ellenfele vádlijába a Grossaspach elleni meccsen. Sárgát sem kapott.

Olvasói sztorik