Nemzetközi foci

Hazard hét kiló súlyfelesleggel csak szenved a Realban

Eden Hazard volt a Real Madrid legnagyobb igazolása a nyár folyamán, 100 millió eurót fizettek érte, és az sem titok, hogy a vezetőség benne látja az új projekt arcát, legfontosabb láncszemét. A belga támadó azonban nem olyan állapotban érkezett meg az előszezonra, és nem is olyan formában kezdte meg szereplését a Realban, ami szerepéhez mérten elfogadható lenne.

Benzema mesterhármassal mentette meg a Real Madridot
A királyi gárda 5-3-ra nyert a Fenerbahce ellen.

A játékos már pályára lépett a Bayern München, az Arsenal, az Atlético Madrid és a Tottenham ellen is, ám négy mérkőzésből hármon vesztesként hagyhatta el a pályát. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a sztárigazolás messze volt a csúcsformájától ezeken az összecsapásokon – írja a penamadridista.hu.

Az okok egyike, hogy a támadó a hírek szerint 7 kilogrammos túlsúllyal vágott neki az előszezonnak, ráadásul azóta sem sikerült jelentősen fogynia, a felszedett kilók felét sem tudta ledolgozni. A szezon rajtja pedig vészesen közelít.

Hazard pályafutása során nem ez az első ilyen eset: hasonló formában érkezett a 2014-2015-ös előszezonra a Chelsea csapatához. Az az idény volt Hazard pályafutásának egyik leggyengébb szezonja egyéni szinten…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik