Nemzetközi foci sport

Pogba testvére Spanyolországba igazolt

A negyedosztályban folytatja pályafutását.

A spanyol negyedosztályban szereplő CD Manchego Cuidad Real csapata hivatalos csatornáin jelentette be, hogy szerződtette a Manchester Unitedben szereplő Paul Pogba bátyját, Mathias Pogbát

A Real Madrid mégsem engedi Bale-t Kínába
Lefújták az átigazolást.

A 28 éves csatár az elmúlt két szezont a francia ötödosztályú Tours együttesénél töltötte, most egyéves szerződést kötött új csapatával. Mathias Pogba korábban a holland Sparta Rotterdam, a skót Partick Thistle, az angol Crawley Town, Crewe Alexandra, Wrexham, valamint az olasz Pescara együttesében is szerepelt.

Kiemelt kép: JOAQUIN SARMIENTO / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.