Nemzetközi foci

Nagy visszatérőt jelentett be az FC Barcelona

Patrick Kluivert lett az utánpótlás főnöke.

Az FC Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy Patrick Kluivert lett az utánpótlásfutball igazgatója az egyesületnél. A holland szakember 2021-ig írt alá.

A 43 éves Kluivert visszatért a klubhoz, hiszen játékosként 1998 és 2004 között 308 meccsen 145 gólt szerzett a katalánoknál. A hat év alatt egyetlen címet nyert a gránátvörös-kékekkel, ez az 1999-es bajnoki arany volt. Korábbról az Ajax csapatával BL-győztes volt (1995).

Kluivert 2008-ban vonult vissza, azóta több izgalmas munkája is akadt a futballban: másodedzőként kezdett, majd dolgozott a holland válogatott mellett, vezette egy évig Curaçao nemzeti csapatát, volt a PSG sportigazgatója, míg az utóbbi egy évben a kameruni válogatott mellett segítette Clarence Seedorf szövetségi kapitányt.

Az Ajax akadémiáján nőttem fel, ami nagyon hasonlít a La Masiához, ezért hiszem, hogy sokat tehetek a fiatal Barca-játékosok fejlődéséért

– mondta nyitásként a holland.

Kiemelt kép: fcbarcelona.com

Olvasói sztorik