Nemzetközi foci

Közel húszmillió jegyigénylés érkezett az Európa-bajnokságra

A belépők értékesítésének következő szakaszát decemberben indítják, miután november 30-án megtartják az Eb 24 csapatos csoportkörének sorsolását.

Rekordnak számító 19,3 millió jegyigénylés érkezett az Európai Labdarúgó Szövetséghez a 2020-as kontinensviadal első értékesítési szakaszában.

Az UEFA hétfői közlése szerint az eddigi csúcsot 11 millióval a 2016-os torna tartotta.

A június 12. és július 12. közötti időszakban 1,5 millió belépőt tettek elérhetővé a szurkolóknak. A legtöbb igénylés – 1,9 millió – a londoni döntőre érkezett, a római nyitómeccset pedig 540 ezren szeretnék a helyszínen megtekinteni.

Az európai szövetség kiemelte, hogy a legnagyobb érdeklődést a helyi drukkerek részéről Szentpéterváron tapasztalták, az ottani három csoportmérkőzésre és egy negyeddöntőre az igénylők 81 százaléka orosz volt – írja az MTI.

Az Európa 12 városában, köztük Budapesten sorra kerülő torna mérkőzéseit jövő június 12. és július 12. között rendezik, a magyar fővárosban három csoporttalálkozóra és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

A belépők értékesítésének következő szakaszát decemberben indítják, miután november 30-án megtartják az Eb 24 csapatos csoportkörének sorsolását. Ennek során egymillió jegyet kínálnak eladásra a résztvevő országok számára.

Kiemelt fotó: PETER KNEFFEL / DPA / dpa Picture-Alliance

Olvasói sztorik